7 km-es szakaszt kapott a börzsönyi erdei kisvasút

Átadták az erdei vasutat a Márianosztra és Nagyirtás közötti csaknem hét kilométeres szakaszon június 2-án.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint a börzsönyi pályaszakasz vonalvezetése, szintemelkedése, lejtése és tájesztétikai értéke egyaránt kuriózumnak számít, írja az MTI.

Magyarország kisvasúthálózata Európában egyedülálló nemzeti örökség - hangsúlyozta a minisztérium közleménye szerint Nagy István, az FM parlamenti államtitkára az átadón. Elmondta: az ország erdei vasútjai 2,7 milliárd forint értékben újultak meg hét uniós projekt keretében az elmúlt években.

szabalaca67 - Indafotó

 A kisvasutak fejlesztésének célja a természetvédelem, a belföldi turizmus, az aktív pihenés támogatása; az erdei vasutak egyre nagyobb szerepet játszanak a hazai turizmusban, az erdőjárás, természetjárás egyik legfontosabb motorjai - fejtette ki.

Magyarországon 15 erdei vasút található összesen 195 kilométer hosszan, ebből 11-et nyolc állami erdészeti társaság működtet.

Már összekötötték a Szob és Márianosztra, illetve Nagyirtáspuszta és Nagybörzsöny közötti két szakaszt, így összesen 20 kilométeres erdeivasútvonal jött létre.

Hazai kisvasutainkról egy egész cikksorozatot készítettünk. Írtunk eldugott, turisztikailag kevésbé frekventált helyeken vezető kisvasútról, és utasforgalmi, megközelíthetőségi szempontból szerencsésebb vonalakról is. A lillafüredi kisvasútról itt, a debreceni Zsuzsivasútról itt olvashat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek