Akadálymentes tanösvényt adtak át a rododendronjairól híres Jeli Arborétumban

Átadták a Jeli Arborétum akadálymentesített tanösvényének második ütemét csütörtökön a Vas megyei Kám község közelében. Az erdészet munkatársai a vakok képviselőit is bevonták a munkába, így valóban olyan lett a létesítmény, mint amilyenre szükségük van – adta hírül az MTI.

Fotó: Szabalaca67 / Indafotó


A sétaút első ütemét 2014 májusában adták át, a 800 méter hosszú akadálymentesített járda mentén 25, Braille-írással is ellátott tábla ismerteti a látássérültekkel a karnyújtásnyira álló fákat és cserjéket. A szintén akadálymentessé tett parkolóhelyről különleges burkolattal készült járda vezet a pénztárhoz, a mozgássérültek által is használható illemhelyhez és a főbejárathoz. A látássérülteket hangos idegenvezető eszköz is segíti.

A most átadott második ütemben újabb 660 méteres tanösvényt alakítottak ki, 13 új táblával, illetve egy nagyméretű köszöntőtáblával. Az új táblákon a magyar és Braille-írásos szöveg mellet már németül is olvasható az ismertetőszöveg. A második ütem három helyen kapcsolódik a már meglévő akadálymentesített járdához, az új szakasszal eddig kevésbé ismert arborétumrészlet kerül a látogatók figyelmébe, és a bejárás során megpihenhetnek az újjáépített védőházban és padokon.

Fotó: Konor70 / Indafotó


A bejárat közeléből induló akadálymentes sétaút az arborétum egyik legfajgazdagabb részén halad át, az arborétum megálmodójának és létrehozójának, gróf Ambrózy-Migazzi Istvánnak az örökségét mutatja be.

A 107 hektáron elterülő Jeli Arborétumban május eleje és június vége között virágoznak a rododendronok, a kert ezekben a hetekben a legpompásabb, a látvány minden évben látogatók ezreit vonzza. A szakemberek szerint azonban nemcsak a "csúcsidőszakban", a virágzás idején érdemes felkeresni a kertet, hiszen több százféle fenyő és lombhullató fa található meg az arborétumban, a Kaukázustól a Balkánon át egészen az Egyesült Államokig és Kanadáig a világ számos tájáról hoztak ide különböző fajokhoz tartozó egyedeket.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek