Túra a Végzet Hegyéhez Új-Zélandon

A Gyűrük Ura filmből ismert Mordorba vágyik? Vagy döbbenetesen kék tengerben akar delfinekkel fürdeni? Esetleg mindig is sarkvidéki madarakat akart karnyújtásnyi közelségből fotózni? Új-Zéland híres túrái szinte minden természetközeli igényt kielégítenek. A kilenc legszebb túraútvonalból kettőt most mi is kipróbáltunk.

Új-Zéland kilenc különleges túraútvonalát csak "Great Walks" néven emlegetik, amit fordíthatunk nagy sétáknak és csodás sétáknak is, a megtévesztő mégsem a great kettős jelentése, hanem a séta, mert jóval többről van itt szó, mint gyaloglásról.

 A Great Walks túrái jellemzően 3-4 naposak, és jó erőnlétet igényelnek. Szerencsére azonban többnek is van érdekes, néhány óra alatt is teljesíthető szakasza. Két ilyet mi is kipróbáltunk.

Great Walks
Az ide sorolt túraútvonalakról az új-zélandi nemzeti parkokért felelős szervezet, a DoC oldalán talál angolul részletes leírást. Kiderül például az is, hogy a kilenc túrából csak nyolchoz kell túrabakancs, mert a kilencediknek, a 3-5 nap alatt teljesíthető Whanganui-szakasznak kajakkal kell nekivágni. 2015 novembere óta a kilenc túrából hét már akár a fotelből fel sem kelve, a Google Street View-n is bejárható.

Az Abel Tasman Nemzeti Park az egyik leglazább túraélményt kínálja, több csodás öblöt is érint, ahol levezetésként úszhatunk egy nagyot. A Tongariro Nemzeti Parkhoz már nagyobb elszántság kell, de nem azért, mert a Gyűrűk Ura Mordorján haladunk végig, hanem mert a legnépszerűbb, Tongariro Alpine Crossing nevű szakaszán több váratlan kihívással is találkozhatunk.

 

Abel Tasman Nemzeti Park

 

A holland felfedezőről elnevezett nemzeti park Új-Zéland déli szigetének északi részén helyezkedik el, közel a Cook-szoroshoz, ami elválasztja a két szigetet egymástól. Az Abel Tasman "Coast Track" túraút végig a Tasman-öböl mentén halad, változatos szakaszai között találni olyat, ami a tengerparton vezet át, sőt olyat is, ami csak apálykor, a tenger visszahúzódásakor járható, de a legnagyobb része kellemes, erdős szakaszokon viszi végig a túrázókat.

A teljes táv 60 km, ezt 3-5 nap alatt lehet teljesíteni a DoC tájékoztatása szerint. Aki kénytelen egy nappal beérni, annak sem okoz csalódást a túraútvonal: egészen változatos igényekre is könnyen kialakítható egy egynapos terv, ha jegyet váltunk egy kirándulóhajóra. Ezek pontos menetrend szerint járnak, és a park déli részétől, Kaiteriteriből és Marahauból indulnak, és minden kikötőt útba ejtve kb. két óra alatt felhajóznak Totaranuiba, majd elindulnak visszafelé, újra útba ejtve minden kikötőt.

A szolgáltatásuk mégis több egy egyszerű tömegközlekedési eszköznél, mivel út közben pár természeti látványosságnál is elidőznek, hogy a kirándulók fotókat készíthessenek. Így például a parkhoz tartozó Tonga szigetnél láthattunk apró termetű, ritka sarkvidéki madarakat, amire egyébként csak azoknak van lehetősége, akik befizetnek egy kajakos kirándulásra.

Vannak olyan utasok, akiket csak távolról érdekel a nemzeti park látványa, így le sem szállnak, mások csak azért veszik igénybe a hajót, hogy egy olyan öbölben pancsolhassanak, ahová autóval amúgy nem tudnának eljutni, és pár óra múlva felszállnak egy másik hajóra, ami visszaviszi őket a parkolóhoz. De a legtöbben különböző hosszúságú kirándulásokra indulnak. Így tettünk mi is.

Laza és változatos napot akartunk, ezért a Bark Bay és Anchorage közötti 8,4 km-es szakaszt választottuk, úgy időzítve, hogy Torrent Bay-hez apálykor érjünk, és így le tudjuk vágni az utolsó pár kilométert a visszahúzódó tengerben átgázolva. (11,5 km helyett így lett 8,4 km ez a szakasz.) Az így megspórolt egy órában levezetésként úszhattunk még egy nagyot a tengerben, mielőtt felvett minket az utolsó hajó.

Az Abel Tasman nemzeti park egyik nagy előnye, hogy itt a hajóknak köszönhetően rendkívül egyszerű megoldani, hogy mindenki elégedett legyen a tervvel akkor is, ha minden velünk utazónak más az elképzelése egy tökéletes kirándulásról. Aki gyűlöli vagy nem tudja valami miatt bevállalni a testmozgást, az az egész napot eltöltheti ugyanazon a partszakaszon. Aki túrázni és strandolni is szeretne kicsit, követheti a fenti példát. Aki pedig minél hosszabb szakaszt járna be, mehet tovább, és egy következő kikötőben csatlakozhat a többiekhez a hajón. Az egyes szakaszokra vonatkozó távokat a DoC oldaláról letölthető dokumentum alapján könnyű kiszámolni, a hajómenetrendekről és az apály várható időpontjáról pedig az I-Site nevű "tourinform" irodákban adnak felvilágosítást.

 

Tongariro National Park

 

A Gyűrűk Ura filmsorozatban több jelenet helyszínéül is szolgált a Tongariro National Park, de leginkább Mordorként lehet emlékezetes a nemzeti park egyik vulkánja. Már ebből is sejthető, hogy teljesen más élmény várja itt a túrázókat, mint az Abel Tasman tengerpartján. A Tongariro Northern Circuit egy 43 kilométeres kör, amit a DoC kalkulációja szerint 3-4 nap alatt lehet teljesíteni.

A Tongariro Alpine Crossing pedig az egyik legnépszerűbb egynapos túra Új-Zélandon. A főszezonban naponta átlagosan 1000 ember teljesíti a közel 20 kilométeres távot. Az út legmagasabb pontja 1886 méteren van, innen a kilátás minden megpróbáltatást megér annak is, aki egyébként nem gyakorlott túrázó.

Jó állóképességgel és egy jól bejáratott, megbízható túrabakanccsal teljesíthető a táv, technikai tudásra nincs szükség, viszont ez közel sem jelenti azt, hogy egy könnyű, nyárdélutáni sétára indulunk! A DoC 2007-ben azért tette bele a korábban csak Tongariro Crossingként ismert túra nevébe az "Alpine", azaz alpesi jelzőt, hogy a neve is tükrözze a túra komolyságát. Korábban azt tapasztalták, hogy sok látogató teljesen felkészületlenül vágott neki a távnak, és felelőtlenül figyelmen kívül hagyott olyan tényezőket, mint az időjárás. Könnyen előfordulhat, hogy induláskor még tavaszias idő és napsütés van, egy órával később viszont már süvítő szélben és hidegben találjuk magunkat.

Felkészülés a szélsőséges időjárásra
Új-Zélandi outdoor programokra készülve két kulcsszót érdemes fejben tartani: vízálló és réteges legyen az öltözékünk. Mi az Izlandon már bevállt megoldásunknál maradtunk, de a praktikus Helly Hansen 3-in-1 kabát és gyapjú aláöltöző mellé most könnyű, vékony, nedvességelvezető darabokat is beszereztünk. Előbbi jól jött a Tongariro Alpine Crossingnál és a déli sziget leghíresebb látványosságaként emlegetett Ferenc József-gleccsernél, utóbbi pedig olyan időjárásban, ami az Abel Tasman Nemzeti Parkban várt.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy vulkanikus területen, szunnyadó, akár potenciálisan aktív vulkánok közelében járunk ezen a területen! Utoljára 2012-ben volt egy kisebb vulkánkitörés, ebben csak egy épület rongálódott meg, személyi sérülés nem történt. De az út mentén elhelyezett táblák arra figyelmeztetnek, hogy az első, kitörésre utaló jelre – mint amilyen a vulkánból felszálló füst, vagy akár egy apróbb földrengés is –, azonnal meneküljünk a tűzhányótól távol eső helyre, de elkerülve a völgyet, ami felé a láva ömleni kezdene egy kitöréskor.

A túra legemlékezetesebb része a hatalmas, szinte völgynek látszó, régi kráteren átkelni, majd felérni a legmagasabb ponthoz, körbenézni és kételkedni abban, hogy még mindig a Földön vagyunk. A kráterek keltik azt az érzést, mintha másik bolygón járnánk. Az egyik irányban eltérő színű – kék és türkiz – tavak töltöttek meg párat, közvetlenül előttünk egy vörös kráter tátong, csak egy szakadék választ el tőle, kicsit távolabb pedig a Gyűrűk Urában Végzet Hegyeként szereplő Ngauruhoe-hegy látványa teszi felejthetetlenné a túrát. Nem véletlen, hogy ez az egyik legnépszerűbb egész Új-Zélandon!

 

Újabb cikkünk ebben a témában:


Újra felépítik a földrengésben összedőlt katedrálist Új-Zélandon 

A 2011-es földrengés után a régi mellé egy ideiglenes új templomot emeltek kartonból. Most azonban egy igazit építenek a helyére.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek