Így szépült meg a Normafa

    Megújult sétány, új padok, asztalok, szemetesek, irányjelző és tájékoztató táblák, és egy átépült Anna-réti játszótér fogadja a Normafára látogatókat. Ezek a Normafa-rehabilitáció első ütemének részei.

    Galéria: Így szépült meg a NormafaFotó: hegyvidek.hu

    Hétfőn tartott sajtótájékoztatót az Anna-réti játszótér előtt Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, aki külön kiemelte, hogy a Normafával kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma, hogy kis helyen koncentrálódik az ide érkezők nagy tömege, ezért a következő évek feladata elérni azt, hogy a hegygerinc mellett más helyszíneket is célba vegyenek a látogatók.

    A program célja ezért nemcsak a hegygerinc, hanem az egész János-hegy rendbetétele, amivel végre elérhetik, hogy a látogatók ne csak a gerincet, hanem az egész hegyet birtokba vegyék. Mindeközben még javában tart a fogaskerekű vasút felújításának és a Széll Kálmán térig történő meghosszabbításának tervezése. Az önkormányzat ugyanis ezzel és elektromos buszok forgalomba állításával szeretné elérni, hogy minél többen közösségi közlekedéssel vagy gyalog menjenek fel a Normafára, és ne kocsival.

    Galéria: Így szépült meg a NormafaFotó: hegyvidek.hu

    A kisebb látogatók azonban már most birtokba vehetik az Anna-réti integrált játszóteret, amit sérült és egészséges gyerekek együtt használhatnak, és ahova a szülők javaslatai alapján tizennyolc új, fából készült játszóeszköz került, amelyek eséscsillapító burkolatot is kaptak. De nemcsak a játszótér újult meg: harminc háttámlás és tíz támla nélküli padot szereltek fel a sétaútvonalak mellett, és öt új találkozási pontot is kialakítottak. Az Anna-réti játszótér mellett illemhelyet és ivókutat is kialakítanak még idén, jövőre pedig a futók, sífutók által kedvelt MHK-kört szeretnék rendbe tenni, és elindítanák a Jánoshegyi út rekonstrukcióját is - írja a Hegyvidek.hu.

    A két és fél kilométer hosszú ösvény felújítása, a játszótér áthelyezése, az új játszóeszközök, utcabútorok, illemhelyek, táblák elhelyezése és a kerékpáros-sífutó út előkészítése 315 millió forintba került.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!