Zsidó kulturális örökségi helyszíneket bemutató zarándokút épül

Zsidó kulturális örökségi helyszíneket bemutató zarándokút épül

Több települést érintő, a zsidó kulturális örökségi helyszíneket bemutató észak-magyarországi zarándokutat épít uniós pályázati forrásból az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség – közölte az MTI-vel a hitközség az Utazás a zsidó örökségbe Észak-Magyarországon elnevezésű projektről.

A mádi zsinagóga belülrőlEtelkaCsilla / Wikipedia

Csaknem 460 millió forintból, várhatóan idén szeptember végéig megvalósuló, Utazás a zsidó örökségbe Észak-Magyarországon elnevezésű programnak köszönhetően a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon és Olaszliszkán turisztikai és kulturális fejlesztések valósulnak meg, illetve több, zsidó kulturális hagyatékkal rendelkező Tokaj-hegyaljai települést csatolnak a túraútvonalba.

Az ismeretterjesztési céllal megvalósuló projekt elsősorban a Bodrogkeresztúr-Mád-Olaszliszka útvonalon fellelhető zsidó kulturális örökségi helyszíneket és emlékhelyeket – zsinagógák, rabbiházak, temetők csodarabbik sírjaival – mutatja majd be korszerű, XXI. századi kommunikációs eszközökkel és informatív tartalommal.

A zarándokútvonalba bekapcsolják az egykori híres csodarabbik sírhelyét is Bodrogkeresztúron, Olaszliszkán és Sátoraljaújhelyen, ahová évről-évre zarándokok százai látogatnak el.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek