Undorító: Ebben a kínai étteremben utcai galambot szolgáltak fel kacsa helyett

A legtöbb ember szereti a kínai büféket, mert az ételek finomak és olcsók, ám van amelyik hagy némi kivetnivalót maga után. Az egyik kiváló értékelésekkel bíró kínai étteremben razziát tartottak, ahol kiderült, hogy utcai galambot szolgáltak fel kacsa helyett, valamint borzasztó higiéniás körülmények uralkodtak.

A kínai étterem utcai galambokat szolgált fel sült kacsa helyett - illusztrációForrás: errorfoto/Shutterstock

A rendőrségi razziát követően a kínai éttermet bezárták, miután kiderült, hogy számos egészségügyi előírást megsértettek

A Jin Gu kínai étterem Spanyolország fővárosában, Madridban, a Usera kerületben található. A rendőrök csótányokkal fertőzött konyhát találtak, és jelöletlen, ismeretlen eredetű húsokat, valamint borzasztó szagok terjengtek.

A rendőrök megkopasztott galambtetemeket is találtak, amelyeket a spanyol El Mundo hírügynökség szerint a személyzet az utcákon kapott el.

Ezen túlmenően a kínai étteremben nyolc fagyasztószekrényben címkézetlen hústerméket találtak, amiken nem volt látható a lejárati dátum, így nyomon követhetetlenek voltak. A tűzoltó készüléket szintén nem megfelelően tárolták - nem érte el a minimális elhelyezési magasságot -, miközben a vészkijárati ajtókat szemeteskukákkal zárták el. Ezenkívül nem volt hőmérő a tároló létesítményeiben a hőmérséklet mérésére és figyelésére, ami Spanyolországban törvényi előírás.

A rendőrség szerint a mozgássérült vécé mögött egy titkos helyiséget is felfedeztek, amely nem szerepelt az alaprajzon. Ott 300 kg romlott élelmiszert tároltak rozsdás fagyasztókban.A húscsíkokat szárítókötélen hagyták kiszáradni, a tisztek pedig még patkánycsapdákat is felfedeztek, amelyekben hús volt a csali, egy ventilátort pedig vastagon zsír borított.

A razzia végül az étterem bezárásához vezetett, a Jin Gu tulajdonosa ellen pedig állatkínzás, közegészségügy és fogyasztói jogok elleni bűncselekmények miatt folyik a nyomozás.

A helyiek azt állítják, hogy számos alkalommal jelentették az éttermet a hatóságoknak.
„Egyikünk sem evett ott. Rossz szag volt, és láttuk, hogy élelmet hoztak be egy szekéren és jó időre ott hagyták az ajtóban fényes nappal" – mondta egy helyi lakos.

Egyesek számára meglepő lehet, hogy az étterem 4,2 csillaggal büszkélkedhet a Google-on – bár egy értékelő megjegyezte, hogy milyen csontos volt a „sült kacsa".
„Azt hiszem, a kacsa kicsit száraz és csontos volt, nem volt valami finom" - írta 5 évvel ezelőtt.

Ha megkívántad a valódi kacsát, mutatjuk a legtutibb receptet:

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek