Gyászol New York: elpusztult a város szeretett, vadon élő baglya

Elpusztult a Flaco nevű uhu, amely tavaly szökött meg a New York-i Central Park Állatkertből, miután egy manhattani épületnek ütközött – közölték a hatóságok. A bagoly a helyiek kedvence volt, rengetegen kísérték figyelemmel a városi „vadonban" töltött több, mint egy évét – írja a theguardian.com.

A Central Park Zoo közleménye szerint az állatkert munkatársai továbbra is remélik, hogy a New York-i rendőrségnek sikerült letartóztatnia azt, aki tavaly február 2-án megrongálta Flaco ketrecét, és ezzel lehetővé tette, hogy a bagoly megszökjön onnan, ahol 13 évig élt.

Flacót 2010-ben mentette meg az állatkert, amikor még egyéves sem volt. Állítólag ő volt fajtájának, az eurázsiai uhunak az egyetlen vadon élő példánya Észak-Amerikában, ezért tartottak tőle, hogy a fogságon kívül nem sokáig élné túl. A városi „vadonban" töltött egy év és közel három hét alatt bebizonyította, hogy képes patkányokat fogni a parkban, és a repülési képessége is megerősödött.

Az eurázsiai uhu berendezkedett az önellátásra, de végül egy emberi építmény okozta a vesztét. A fotó illusztrációForrás: Anadolu via AFP

Az állatkert csalikkal és hívó hangfelvételekkel próbálta visszahozni Flacót. Ezek a trükkök bár felkeltették az 1,8 méter szárnyfesztávolságú uhu érdeklődését, de soha nem dőlt be nekik. Ezért az állatkert néhány héten belül felhagyott ezekkel a kísérletekkel.

Flaco a vadonban töltött ideje nagy részét a Central Parkban és annak közelében, valamint Manhattan más helyszínein töltötte. A Central Park Állatkert munkatársai folyamatosan szemmel tartották.
A bagoly halálának híre heves reakciókat váltott ki a közösségi médiában. Több mint 1000 felhasználó posztolta újra az állatkert közleményét Flaco haláláról az X-en, korábbi nevén Twitteren.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek