Csak a legbátrabbaknak: Buffa di Perrero, a legmagányosabb ház

Hangos zene, fűnyírás, leskelődés, beszólogatás – ebből a négy szóból már biztos megvan, hogy a szomszédokról van szó. Előfordul, hogy inkább megvennénk a házukat, csak ne kelljen egymás mellett élnünk velük. Valószínűleg valami hasonlót érezhetett az, aki a következő hajlékot építette. Tartsatok velünk, és nézzétek meg a világ egyik legmagányosabb házát.

Az Észak-Olaszországi Dolomitok kősziklái között található a Buffa di Perrero. Ez a titokzatos ház egészen biztosan magával ragadja azokat, akik meg akarnak szabadulni az imént említett problémáktól, vagy csak imádják a magasságot – és a rejtélyeket. Ami ugyanis az elhelyezkedésén túl még izgalmasabbá teszi ezt az otthont, az az épület eredetét körülvevő titokzatos homály.

Buffa di Perrero, OlaszországForrás: Shutterstock

Rejtélyes eredete

A Dolomitok rejtélyes múltjának emlékműve több mint egy évszázaddal ezelőtt épült. Látszólagos megközelíthetetlensége évtizedek óta táplálja az eredetével kapcsolatos spekulációkat. Az egyik elterjedt elmélet szerint olasz katonák építették az első világháború idején, amikor a harcok során menedéket kerestek a zord időjárás elől. Állítólag itt tárolták a rejtett tartalékokat, tudván, hogy itt senki sem talál rájuk, de stratégiailag is tökéletes helyszín volt, mivel innen rá lehetett látni az egész környékre. Ez az elmélet talán a legbiztosabb, nevét is ehhez kapcsolódóan kapta egy Carlo Buffa Di Perrero nevű ezredesről. 

Csak a bátrak tudják meglátogatni

Biztos sokaknak felkeltette az érdeklődését ez a látványosság, azonban sajnos rossz hírt kell közölnöm: elhelyezkedése miatt csak nagyon tapasztalt hegymászók látogathatják meg, és még nekik is elég nehézkes feljutni oda. Van egy útvonal, a Sentiero Ferrato Ivano Dibona, ahol neccesen, de el lehet jutni a célig, már ha van tökéletes felszereltségünk, de még a profiknak is 5 órába telik, tudtuk meg a nzherald cikkéből.

Észak-Olaszország, DolomitokForrás: Shutterstock

Nem fog elbűvölni, amit a házba beérve találunk

Számos helyen felhívják a figyelmet arra, hogy ha hatalmas fizikai bevetések árán el is jutunk a házig, nem leszünk elragadtatva a dologtól. Az építményben ugyanis semmi sem található, csak az üres falak, beomlott tető, por és pár régen otthagyott láda. De ha valakit nem kifejezetten ez vonzott, hanem a kilátás, az biztosan nem fog csalódni. 

 Ha ennél több képet szeretnél látni a Buffa di Perreroról, akkor ajánlom figyelmedbe a nzherald cikkét.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek