Videó: Ebben a városban a vonat egy emeletes lakóházon robog keresztül

Ennek a kínai lakótömbnek a lakói már 18 éve élnek együtt a vonatokkal, amelyek áthaladnak az épületen, sőt, ott van az állomás is. A hegyvidéki környezetben lévő, zsúfolt, nagyjából 8 milliós Csungkingban (Chongqing) a tervezők szerint szükséges volt, hogy a vonatsín átvezessen a háztömbön. 

Csungkingban így járnak a vonatokForrás: Imaginechina via AFP/Zhou zhiyong - Imaginechina/Zhou Zhiyong

Csungkingban az utak és vasútvonalak helyének megtalálása igazi kihívás, ennek az állomásnak felépítése pedig legalább megmentette a lakóépületet a lebontástól. A vonat a 19 emeletes lakótoronyban áll meg. Az első öt emelet üzlethelyiségből áll. A 9-19. emeletig – azaz a vonatok felett, – lakások találhatók.

A turisták is csodájára járnakForrás: Imaginechina via AFP/Stringer - Imaginechina/Stringer

A Liziba állomás, ahol le- és felszállhatnak az utasok a vonatra, a 6. és a 8. emelet között található, így a lakóknak csak ki kell lépniük lakásukból, és fel kell pattanniuk, ha vonatozni szeretnének. Nézzétek!

A vonat az épület 132 méteres szakaszán halad keresztül" – mondta az állomás tervezője, Ye Tianyi.

Ye állítólag 2014-ben azt mondta, hogy a vonatok alig vagy egyáltalán nem rázzák az épületet, mivel a komplexum tartószerkezetei függetlenek a síntől. A vonat légrugós egységgel ellátott gumiabroncsokon közlekedik, és állítólag mindössze 75,8 decibel hangot ad ki. (10 dB egy normál beszélgetés.) A forgalmas vasútállomásról érkező zajok elhárítására pedig zajcsökkentő berendezést építettek. A lakók állítólag nem panaszkodtak a zajra – legalább is az állami médiában tett nyilatkozataik szerint.

A város domborzata miatt kevés hely jut az infrasturktúra kiépítéséreForrás: Imaginechina via AFP/Zuo dongchen - Imaginechina/Zuo Dongchen

Azt mondják, hogy soha nem tapasztaltak zajszennyezést a vonatok miatt. Az egyik lakó, aki a kilencedik emeleten lakott, azt nyilatkozta, hogy csak akkor hallotta az állomásra érkező vonatokat, amikor a környék elcsendesedett. Egy másik lakó – aki a 11. emeleten lakott – azt felelte, hogy ő sem tud rosszat mondani a vonat felől érkező zajról. "Közel kilenc évig éltünk itt, és egyetlen olyan eset sem volt, amikor a vasút zaja miatt panasz érkezett volna. Az utcán hangosabbak az autók."

Az egyik bevásárlónegyedben egy 48 méter magas üvegházon is áthaladnak a vonatokForrás: Imaginechina via AFP/Pu dewen - Imaginechina/Pu Dewen

A közép-kínai város lakótömbjének és vasútvonalának tervezése két évig tartott, és közel négy évig épült. A vasút a város déli végén átívelő Chongqing 2-es vonal része, és 2005-ben készült el.
A „hegyi városként" is ismert Csungking, Kína öt legnagyobb metropoliszának egyike, ahol súlyos helyhiány miatt a várostervezők olyan projekteteket készítenek, amely az optimális helykihasználást testesítik meg.
(Forrás: mashable.combusinesstoday.in)

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek