Santorini fővárosa tömegeket vonz, de továbbra is elragadó!

Santorini szigete egy olyan hely, ahol mindenki megpihenhet. Tengerbe nyúló, fekete sziklafalai, zafírkék víz, gyönyörű tájak. Egy korábbi anyagunkban, amikor egy tengerjáró hajóval közelítettük meg a szigetet, már írtunk a szépségeiről, de most közelebbről is bemutatjuk fővárosának, Firának a képeslapra illő részeit. Tartsatok velünk!

Fira városa, mely egy kalderára, vagyis egy vulkáni szikla tetejére épült, egészen fiatal településnek mondható, hiszen mindössze 200 éves. A háromszáz méter magasan egyensúlyozó város tökéletes kiindulópont, ha Szantorini más részeit is felfedeznénk egy egy-, vagy kétnapos kirándulás alkalmával.

Forrás: Shutterstock.com

A város egyik érdekessége, hogy három útvonalon is megközelíthetjük a kikötőből. Vagy megmásszuk azt a 600 lépcsőfokot, ami szerpentin szerűen vezet fel a fekete sziklákon kereszül az első házak lábáig, vagy a kabinos felvonót választjuk, illetve az út egy részét ló- és szamárháton is megtehetjük.

De akárhogyan is haladunk felfelé, a táj egyre inkább kitárul, és mire felérünk egyben láthatjuk a fekete homokos tengerpartot a kéklő tengerrel és a  hegyoldalban üldögélő házikókkal. Nehéz szebb látványt elképzelni.

Fira, a sziget fővárosa a legismertebb település

Tele élettel és bizony rengeteg – összesen 115 – hotellel és apartmannal, étteremmel és bárral. A legjobb helyek pedig egymás hegyén-hátán állnak a keskeny utcácskákban. Ez egyrészről jó, mert így a főtéren mindig van élet, de közben, főleg a főszezonban szinte lépni sem lehet a turisták áradatától. 

Séta a főtér közelébenForrás: Shutterstock.com

Ennek ellenére azonban, a magasabban fekvő részeken, és mikor csillapodik az átutazók, egynapos kirándulásra érkezők hada, akkor még egy echte görög város hangulatát nyújtja. Az pedig tény, hogy képeslapra illő fotótémát bármelyik időszakban képes villantani. Csak egy-két utcát megyünk feljebb vagy lejjebb a kék kupolás, vagy lapos tetős, fehérre meszelt, vulkanikus kőzetből épült házak között és máris más a táj. Ha pedig elcsípjük még a naplementét, vagy koránkelőként a napfelkeltét, az már csak hab a tortán.

Fira sziklára épült házain a velencei hatás figyelhető meg, melyet a keresztények honosítottak meg még a középkorban. 

A városban ne keressünk olyan kiemelkedő látványosságokat, mint egy nagyvárosban, ne várjunk el tőle olyat, amit nem tud nyújtani. Helyette fogadjuk be inkább az egész panorámát, keressük meg a kedvenc utcánkat, amit élénk ciklámen színű virágok szegélyeznek, és ahonnan csodálatos a kilátás a kis kupolás templomokra. Vagy "leskelődjünk" egy kicsit sztárok és hírességek után, ugyanis a hajók nem csak turistákat hoznak a szigetre. Filmsztárok és divatikonok is szívesen fordulnak meg itt, az esküvőre készülő párokról nem is beszélve.

Szerintünk szép a part látványaForrás: Shutterstock.com

Abban szinte minden utazó egyetért, hogy a város látványában hetekig lehetne gyönyörködni, de fekete homokos tengerpartja már megosztóbb. A vulkanikus homok miatt a part tényleg fekete és elég keskeny, így sok hely nincs a strandolásra, de aki nem veti meg az egyedi szépséget annak tetszeni fog a vörös és fekete színű lávakövek és a türkizkék tenger kontrasztja. Ne hagyjuk magunkat befolyásolni. 

Az említett felvonó kabinjaiból is csodaszép lehet a látványForrás: Shutterstock.com

Arra viszont számítsunk, hogy Fira sosem volt olcsó, és az elmúlt években az árak egyre csak emelkedtek. Ha megnézzük az utazók véleményeit az interneten, azt olvashatjuk, hogy a sziget fővárosában jelenleg kétszer olyan magasak az árak az éttermekben és boltokban, mint Krétán. Ezért jól gondoljuk meg hova ülünk be enni vagy megyünk be vásárolni. Inkább nézzünk meg több helyet, és oda térjünk vissza, ahol előre látjuk mi mennyibe kerül. 

Forrás: Lonelyplanet.com

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek