Ausztrália szigorított: kiutasítottak egy turistát, csak mert hús és sajt volt a csomagjában

Nem jelentette be, hogy a csomagjában hús és sajt is van, ezért kiutasítottak Ausztráliából egy 20 éves spanyol férfit, aki ezzel az első az ország történetében, akinek az új, szigorított élelmiszerbiztonsági előírások miatt vonták vissza a vízumát – adta hírül az MTI.

A férfinak sajt és hús volt a bőröndjében, ezért kiutasították - a kép illusztrációForrás: Shutterstock/Myriam B

A férfit emellett 3300 ausztrál dollárra (mintegy 845 ezer forint) meg is bírságolták. A férfinál 275 gramm pancettát, 665 gramm más sertéshúst, valamint 300 gramm kecskesajtot találtak.

Ez súlyosan sérti az ausztrál biológiai biztonságra vonatkozó törvényeket, és akár veszélybe sodorhatta volna az ország mezőgazdasági iparát is" – jelentette ki Murray Watt mezőgazdasági miniszter.

Watt hangsúlyozta, a szigorú szabályok célja a többi között az is, hogy megakadályozzák az olyan betegségek behurcolását, mint a száj- és körömfájás.

Az ausztrál kormány még tavaly októberben jelentette be, hogy szigorúbb szabályokat vezetnek be azokkal az utazókkal szemben, akik nem jelentik be érkezéskor a növény- és állategészségügyi kockázatot jelentő árukat, hogy megakadályozzák a betegségek és kártevők bejutását az országba. A szigorítás január elején lépett hatályba. A minisztérium emlékeztet, hogy akinek a vízumát visszavonják, azt az első repülővel haza is küldik, és akár 3 évre ki is tilthatják az országból.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek