Végleg bezár a híres T5 terminál Berlinben

A Berlin-Schönefeld T5 termináljával korábban sok terve volt a Berlin-Brandenburg Repülőtérnek. A kezelőépület egy ideig az új repülőtér egyik termináljaként is üzemelt. Sőt, az eredeti tervek szerint a BER kapacitását egészítette volna ki. Ez az elképzelés azonban végleg meghiusult, mután a koronavírus-járvány okozta utasszámcsökkenés miatt már nem volt szükség az épületre. A terminált 2021 februárjában, költségcsökkentés céljából bezárták.

Forrás: Picasa / Ukjent / CC BY SA 2.0

A Berlin-Brandenburg Repülőtér (BER) felügyelőbizottsága pedig úgy döntött, hogy az ideiglenesen lezárt T5 terminált már nem üzemelik be újra – írta az aero.de oldala.

A cikk szerint a T5 több sebből is vérzik, távol esik a BER többi részétől, így nem vonzó sem a légitársaságok, sem pedig az utasok számára, valamit alapos felújításra is szorulna. Hogy ez valamikor elindul-e, arról nem tudni, és arról sem szól semmi, hogy hasznosítják-e az épületet a jövőben.

A Schönefeld kezelőépülete történelmi helyszín. Tanúja volt annak is, amint Erich Honecker, az egykori NDK pártállami vezetője „szocialista baráti csókkal" üdvözli Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió vezetőjét. A kezelőépületet 1976-ban, a Német Szocialista Egységpárt 9. pártkongresszusára adták át, amikor repülőgéppel utazni még különlegesen elegáns dolognak számított – írta a Luftfahrtnachrichten még 2021 februárjában.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek