Az eltemetett városi patakok példáját Budapesten is megtaláljuk. A Nagykovácsi közelében eredő Ördögárok egy időben szabadon kanyargott a Tabán házai között, a keresztutcáknál még kis hidak is magasodtak fölötte.

Mivel szennyvízelvezetőként is funkcionált, a 19. századra már rettenetesen büdös és koszos volt, és időnként ki is öntött, így a fertőzések terjedésének megakadályozása érdekében 1872-ben elkezdték befedni. Bár arról egyelőre nincsenek hírek, hogy az Ördögárok vizét a felszínre hoznák, más nagyvárosokban bőven találni ilyenre példát (angolul daylightingnak nevezik a gyakorlatot - a szerk.).

Párizs házai között például a Bièvre nevű patak folydogált egykor, amely Gare Austerlitz közelében csatlakozott a Szajnához. Az 1800-as években Victor Hugo idilli városi oázisként írta le; vizéről úgy tartották, hogy varázsereje van. De miután vízimalmok, tímárok és cipészek települtek a környékére, a 19. század közepére annyira szennyezetté vált, hogy jobbnak látták eltemetni. A város átalakításával elkezdték fokozatosan befedni, mígnem 1912-ben teljesen eltűnt Párizsból.

Miután több a helyreállítására tett kísérlet is kudarcot vallott, 2020-ban a párizsi városi tanács bejelentette, hogy a felszínre hozzák a láthatatlan patakot. A céljuk mindezzel, hogy visszahozzák a természetet a városba, növeljék a zöldfelületeket, és hűtsék a levegőt. A víztestek a hő elnyelésével mérsékelhetik a hősziget-hatást, de a felesleges esővíz elszállításával az áradásokat is segíthetnek megelőzni.

A Bièvre nem az egyetlen láthatatlan folyó, amely a reneszánszát éli. Lassan ugyan, de a világ minden táján zajlik az eltemetett vizek napvilágra hozatala. 2014-ben az Új-Zélandi Auckland felnyitotta a Fairburn és a Parahiku patakokat. Az angliai Sheffield 2016-ban avatta fel a Porter Brook folyót, és az elmúlt évtizedben a New York állambeli Yonkers városa is felfedte az 1920-as években a föld alá száműzött Saw Millt. Madrid, Manchester és New York City is hasonló helyreállítási projekteket fontolgat.

A klímaváltozás hatásainak enyhítésében is szerepük lehet

E városi folyók többsége a 19. és a 20. század eleji urbanizáció során került a föld alá. Ahogy a vízminőség romlott, úgy terelték fokozatosan föld alatti átereszekbe, vagy pedig csatornákba a vizüket, hogy megakadályozzák az áradásokat. De jó részüket a mai technológia és mérnöki tudomány birtokában már felesleges a föld alatt tartani, a városok pedig kezdik felismerni, hogy a láthatatlan folyók megnyitása segíthet az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban is.

Ahogy egyre gyakoribbá válnak a heves esőzések, a városok egyre jobban ki vannak téve a hirtelen áradásoknak. Sheffieldben, ahol az elmúlt években több áteresz is beomlott, a Porter Brook feltárása elsősorban árvízvédelmi projekt volt. Ez pedig annyira jól sikerült, hogy a Sheaf és Porter folyók tisztítása és rehabilitációja már szintén folyamatban van.

Bár a koncepció sokaknak újdonságként hathat, Svájcban már annyira bevett gyakorlat, hogy Bachkonzept, avagy „patak koncepció" néven törvénybe is iktatták. A folyók feltárásával elsősorban azt szeretnék megakadályozni, hogy a tiszta víz a szennyvízzel keveredjen.

Zürich a mai napig mintegy 15 kilométernyi patakot tárt fel, amelyek átfolynak a városon, és a Zürichi-tóba vagy a Limmat és Glatt-folyókba ömlenek. A tiszta víz folyókba vezetése (a szennyvízcsatornák helyett) felfrissíti a várost, javítja az emberek életminőségét, és hatékonyabbá teszi a vízkezelést is, mivel csökkenti a szennyvíztisztítás költségeit.

Az Egyesült Királyságban az átereszek lassan elérik a 200 éves kort, és kezdenek leépülni – mondja Adam Broadhead, egy daylighting projektekkel foglalkozó cég, az Arup kutatója a Time Out cikkében. Ha eltömődnek, a karbantartás is terhet jelent, újbóli megnyitásuk viszont enyhíti az árvízkockázatot.

A szöuli minta

Az egyik legnagyobb és legjelentősebb visszanyert városi patak a 2005-ben feltárt Cheonggyecheon Szöulban, amelynek egy egész városnegyed újjáéledését tulajdonítják. Az egykori autópálya helyén most ismét patak csordogál, a környékén lévő parkba pedig szívesen járnak az emberek sétálni, piknikezni vagy egy munka utáni italra.

Bár Broadhead szerint a Cheonggyecheon nem igazi daylighting (a folyó még mindig átereszekben folyik a föld alatt, és a vizet fel kell szivattyúzni), elismeri, hogy a koreaiak jó munkát végeztek a koncepció népszerűsítése terén. „Nagyon jó példa a kulturális daylightingra, mivel ez az egyik legismertebb példa, és segít felhívni a figyelmet a gyakorlatra" – mondja.

Broadhead jelenleg a londoni Branch Hill-tó megnyitásán dolgozik, ami reményei szerint felkelti majd az emberek érdeklődését a közeli láthatatlan Westbourne-folyó iránt is. Azt reméli, hogy egy magot vet el, és a jövő nemzedékeket arra inspirálja, hogy minél több folyót megnyissanak.

Forrás: Time Out, Turista Magazin, egykor.hu