Munkaszüneti nap lesz Nagy-Británniában III.Károly megkoronázása

Az új brit miniszterelnök, Rishi Sunak bejelentette, hogy 2023. május 8-a, hétfő is munkaszüneti nap lesz Nagy Británniában, hogy az egész ország ünnepelhesse III. Károly megkoronázását – írja a CNN.

A brit kormányhivatal szerint az ünnepségre 2023. május 6-án, szombaton kerül sor Westminster-apátságban, és az azt követő két nap is munkaszüneti nap lesz. A 73 éves Károly szeptemberben automatikusan uralkodó lett édesanyja, II. Erzsébet királynő halála után. A jövő évi ünnepségen a királlyal együtt megkoronázzák feleségét, Kamillát is.

III. Károlyt és felesét Kamillát 2023. májusában koronázzák megForrás: AFP/Isabel Infantes

A kormány közleménye szerint a döntés összhangban van a néhai királynő 1953-as koronázását kísérő munkaszüneti nappal. A plusz szabadnap alkalom lesz arra, hogy a családok és közösségek szerte az Egyesült Királyságban összegyűljenek ünnepelni – tette hozzá. „Az új uralkodó megkoronázása egyedülálló pillanat hazánk számára" – mondta Sunak. „E történelmi esemény elismeréseként örömmel jelenthetem be, hogy jövőre újabb munkaszüneti napot hirdetek az Egyesült Királyság egészére.

A britek több napon át ünnepelhetnekForrás: AFP/Paul Ellis

A palota közleménye szerint ez a koronázás bár modernebb, ugyanakkor visszafogottabb esemény lesz, mint a korábbi királyi koronázások, és „a jövő felé tekintenek". Hozzátették, hogy az alkalom továbbra is "régi hagyományokban gyökerezik".

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek