Két év után újra látogatható a Szabadság szobor koronája

Ismét megnyitott a nagyközönség számára a New York-i Szabadság-szobor koronarésze – először azóta, hogy 2020 márciusában bezárta kapuit a Covid-19 világjárvány miatt – adta hírül a CNN.

A Szabadság-szobor koronája az elmúlt két évben zárva voltForrás: Shutterstock/S.Borisov

Míg a Szabadság-szobor egyes részei a járvány során fokozatosan újranyíltak, a koronát több mint két és fél éven át nem lehetett látogatni. "Az emberek nagyon izgatottak voltak az újranyitás hírétől" - mondta Jerry Willis, a Szabadság-szobor nemzeti szóvivője. Hozzátette, hogy a korona látogatása mindig is népszerű program volt, és a park illetékesei egy ideje reménykedtek, hogy újra megnyithatják a kapukat a turisták előtt, de az utóbbi időben ezt több tényező is akadályozta. Willis szerint folyamatosan kitolták az ütemtervet olyan tényezők miatt, mint például a városi, állambeli és szövetségi járványügyi korlátozások feloldása, valamint a rekordalacsony munkaerő-állomány kezelése. "Több embert kellett felvennünk, és be kellett tanítani őket a koronaprogramok hatékony lebonyolításához" - mondta a szóvívő. A Szabadság-szoborhoz Manhattanből a Statue City Cruises kompjárattal lehet eljutni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek