Amerikai turista tört össze két szobrot a Vatikán Múzeumban

Egy amerikai turista két ókori római szobrot tört darabokra a Vatikánban – adta hírül a CNN.

Az eset a Vatikáni Múzeumok részét képező Museo Chiaramontiban történt. A múzeum körülbelül 1000 ókori szoborművet őriz, melyeket a világ egyik legszebb római kori portrékollekciójaként jellemeznek. A szobrok közül kettő most bizonytalan jövő előtt áll, miután egy amerikai turista dühében feldöntötte őket, majd elmenekült a helyszínről.

Az amerikai turista a Vatikán Múzeumban tört össze két szobrotForrás: Shutterstock/Stanley Kalvan

Az Il Messaggero című újság szerint a férfi azt követelte, hogy láthassa a pápát. Amikor közölték vele, hogy ez nem lehetséges, állítólag a földre hajított egy római mellszobrot. Ezután futásnak eredt, és miközben a személyzet üldözőbe vette, a férfi útközben ledöntött egy másik szobrot is. A két műalkotást a múzeumon belüli műhelybe vitték, hogy megvizsgálják. Noha körülbelül 2000 évesek, úgy vélik, hogy inkább másodlagos, mint híres műalkotások. A Vatikáni Múzeumok Sajtóiroda igazgatója elmondta, hogy az egyik szobor elvesztette az orrát és a fülét, a másiknak a feje szakadt le a talapzatról. Hozzátette, hogy a szobrok helyreállítási munkálatai már elkezdődtek, és hamarosan restaurálják őket. A barbár turistát a vatikáni rendőrség megállította, és átadták az olasz hatóságoknak.

A Museo Chiaramonti a világ egyik leggazdagabb római kori portrékollekciójával rendelkezikForrás: Shutterstock/Sergieiev

A turisták általi műemlék-megrongálások az idei nyár egyik fő témája volt Rómában: júliusban elkaptak egy kanadai turistát, aki belevéste a nevét a Colosseumba, míg amerikai turisták robogókkal jöttek le a Spanyol lépcsőn, amiből közben darabok törtek le.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek