21 éve történt a világ egyik legsúlyosabb terrortámadása

A mai napig emlékszem, hogy egy német nyelvű rádióállomáson keresztül hallottam a híreket, és azt hittem rosszul hallok. Azt hittem, valamilyen rádiójáték az egész. Kirohantam a szüleimhez a nappaliba, és bekacsoltattam a tévét, nem hittünk a szemünknek; se reménykedni, se kétségbe esni nem volt időnk azon a szörnyű délelőttön 2001. szeptember 11-én.

Forrás: Shutterstock.com

New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két, terroristák által eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (WTC) két ikertornyába. A tornyok 9 óra 59 perckor, illetve 10 óra 28 perckor leomlottak, a romok alatti tüzet csak december közepére sikerült teljesen eloltani.

Egy harmadik eltérített gép 9 óra 37 perckor a védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületére zuhant, lerombolva annak egy részét. Egy negyedik eltérített gép, amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat) szemeltek ki, az utasok ellenállása miatt a pennsylvaniai Shanksville-nél zuhant le 10 óra 3 perckor.

A támadásokban a 19 terrorista mellett 2977 ember - 90 ország állampolgára - vesztette életét, földi maradványaik azonosítása máig sem fejeződött be teljesen. A négy repülőgépen 246 főnyi utas és személyzet tartózkodott, a New York-i ikertornyoknál 2606-an haltak meg (közülük 343 a mentésben részt vevő tűzoltó, 72 pedig rendőr volt), a Pentagon elleni támadás 125 halálos áldozatot követelt. A merényletsorozatot az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat 2004-ben magára vállalta - olvasható a MTVA Sajtóarchívumának háttéranyagában.

Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának, 2009-ben Barack Obama elnök a szolgálat és emlékezés napjának nyilvánította. A ledőlt ikertornyok helyén a merényletek tizedik évfordulóján emlékzuhatagot alakítottak ki, a fal peremére az áldozatok nevét írták fel.

World Trade Center Ground Zero emlékhelyForrás: anderm / Shutterstock.com

A részben föld alatti nemzeti emlékmúzeum 2014-ben nyílt meg. 2017 óta áll a NATO brüsszeli központjának kertjében a terrortámadások áldozatainak emlékműve, az egyik leomlott ikertorony egyik vasbeton darabja. Az áldozatok tiszteletére Arlingtonban és Shanksville-ben is emlékművet állítottak. New Yorkban minden év szeptember 11-én lélekharangok megkondítása közben sorolják fel a halálos áldozatok neveit.

A megemlékezések egyik központi helyszíne minden évben a 9/11 Memorial & Museum New York városában.

A romba dőlt WTC helyén új épületegyüttest húztak fel. A tervezett hét felhőkarcolóból az elsőt 2013-ban, a leglátványosabb és leghatalmasabb One World Trade Centert 2014-ben adták át. Az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utaló 1776 láb (541 méter) magas felhőkarcoló a nyugati félteke legmagasabb épülete lett.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek