Spanyolország görög szeglete, ahol hófehér halászfalu tündököl

A Baleár-szigeteket látni kell, melynek második legnagyobb tagja Menorca. Míg Mallorca és Ibiza közkedvelt turistacélpont, Menorca egy felfedezetlen gyöngyszem. Az egyik legszebb spanyol falu is ezen a szigeten húzódik meg, amelynek apró utcáit, házait, tetőit mintha hó borítaná be. 

Az érintetlen természeti környezet rengeteg varázslatos tájjal, finomhomokos stranddal várja Menorcán a pihenésre vágyó nyaralókat, és a felfedezésre induló kalandorokat. Íme, egy kis ízelítő!

Menorca legfehérebb települése

Aki erre jár, ne hagyja ki Menorca legfehérebb és legtöbbet fotózott települését, amely Görögországot idézi fel bennünk egyszerű és lenyűgöző hófehér házaival, falaival, utcaképével! Nem csoda, hogy a turisták mellett influenszerek is érkeznek ide, a világ négy sarkából a Menorca déli partján, a sziget fővárosától Mahóntól 10 km-re fekvő apró faluba, Binibeca Vellbe (más néven Binibèquer Vell).

Könnyű beleszeretni ebbe a sikátorokkal tartkított halászfalubaForrás: robertharding via AFP/Frank Fell/Frank Fell

Az egykori halászfalu építészete tehát inkább egy görög településre, mintsem Spanyolországra emlékeztet. Ez Menorca és talán az egész Baleár-szigetcsoportnak az egyik legtöbbet fotózott helye: egy mediterrán tengerparti falu, amely sok hasonlóságot mutat a görög szigetek jellegzetes településeihez.

Rálátás a halászfalu fehérre meszelt házaira és a Földközi-tengerreForrás: robertharding via AFP/Frank Fell/Frank Fell

Fehérre meszelt házai teszik Binibecát Spanyolország egyik legszebb falvává, melynek kanyargós utcáin simán el lehet tévedni. Bár minden egyes ház hófehér, még sincs két egyforma belőlük! Némelyiket lépcsők, erkélyek, teraszok vagy kémény ural. A bejárati ajtók is különböznek egymástól. Elsőként a Casa Candi épült. Megtalálni egyszerű, mert mindegyiknek van neve.

Nincs két egyforma ház, ajtó, és tető sem, ami úgy fest, mintha hó borítanáForrás: robertharding via AFP/Ken Gillham/Ken Gillham

A kőutcák bekúsznak a falu szívébe, és apró terekre, vagy a templomhoz, esetleg kis kikötőhöz vezetnek. Mára számos ingatlan turistaszállás lett, de még mindig bőven laknak itt helyiek. A helyiek számára nincs hiány kis bárokból és éttermekből, gyönyörű árnyékos belső udvarokkal, valamint számos kis üzletből, köztük élelmiszerboltokból.

Csend mindenek előtt

A tipikus mediterrán halászfalvak képére formált település ötlete két barcelonai építésztől, menorcai születésű Antonio Sintestől és Javier Barbától származik, akik az 1960-as évek végén megtervezték és összeépítettek 165 házat, amelyek mindegyike hűen képviseli egy tipikus ház esszenciáját. 

Itt mi is szívesen eltévednénkForrás: AFP/Jaime Reina

A falakra ragasztott táblák különböző nyelveken emlékeztetnek arra, hogy itt emberek élnek, ezért a csendet nagyon is megbecsülik. A szűk sikátorok, amelyekre a fehér házak néznek, visszhangot keltenek.

Megszokott kép Menorcán, hogy csónakok parkolnak a házak közelébenForrás: robertharding via AFP/Frank Fell/Frank Fell

Más táblák arra kérik az udvariasságot, hogy ne menjenek fel a magánlépcsőkön, ne menjenek be az udvarokba, és mindenképpen tartsák tiszteletben a falu lakóinak magánéletét. Nyilvánvalóan ez néha eltúlzottnak tűnik, de itt valóban csend és béke uralkodik.

A szigetet nemcsak körbejárni, hanem körbehajózni is érdemes"Forrás: Travelo"
5+1 érdekesség Menorcáról

• A Hawaii Pearl Harbor után Menorca fővárosa, Mahon rendelkezik a világ második legnagyobb természetes kikötőjével.

• Menorca az egyik legjobban megőrzött természeti hely, az UNESCO 1993 óta bioszféra-rezervátummá nyilvánította Szárazföldi barlangok, szakadékok és festői víz alatti barlangok alkotják, melyekben egyedülálló állat- és növényfajok élnek. Kisemlősök, rovarok, hüllők, madarak, nyulak, nyest, görények, menyét, denevér és sünökkel lehet találkozni.

• Mivel ez az ország legkeletibb pontja, ezért Spanyolországban itt kel fel a nap leghamarabb, ahol mesés napfelkeltékben gyönyörködhetünk.

• A majonéz szülőföldje ez, ami egészen pontosan Menorca fővárosa Mahónból származik, amit itt salsa mahonesaként hívnak. Bár a franciákhoz kötjük, de állítólag csak a sziget 18. századi francia megszállása után került a szósz receptje francia földre.

• Ha már a gasztronómiánál járunk, a helyi sajt nagy népszerűségnek örved. Három típusa van, amelyeket az érettségük alapján különböztetnek meg egymástól.


(Forrás: siviaggia.itletsgomenorca.com)

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek