Ilyenről még nem hallottunk: Legalább 10 embert megharapott egy delfin

Kevés ember létezik a Földön, aki ne lágyulna el a delfinek láttán, amelyek barátságosak, és szeretnek együtt úszni az emberekkel. A japán Fukui régió fürdőzőit azonban arra figyelmeztették, ne menjenek túl közel egy dühös delfinhez, mert már legalább 10 embert megharapott.

A hatóságok úgy vélik, hogy a támadásokat egyetlen barátságtalan delfin hajtotta végre, amelyre már tavaly áprilisban felfigyeltek egy másik tengerparton. A helyi sajtó szerint a nyári szezon július 9-i hivatalos megnyitása óta legalább 10 alkalommal harapta meg a fstrandolókat. A támadások közül kettő 40 év körüli férfiakat ért.

A sérülések eddig csak könnyűek voltak, de a helyi hatóságok szerint „potenciálisan súlyos sebek" is keletkezhetnek.

Az emberek sokszor nincsenek azzal tisztában, hogy a delfinek nem szeretik, ha megérintik az orrukat vagy a hátuszonyukat.

A turisták gyakran zavarják az állatok pihenését is - illusztrációForrás: vrgoberdhan/Pixabay

Fukui önkormányzata a tengerparton felállított egy olyan eszközt, amely ultrahang kibocsátásával elriasztja az agresszív delfin közeledését. Kihelyeztek egy táblát is, amely figyelmezteti az embereket, hogy ne érintsék meg a delfineket, és tartsák tőlük a távolságot – írja a Mirror.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek