A tengernél nyaralunk? Így ismerjük fel a veszélyes behúzó áramlatokat

Egy japán strand lehet az első, ahol mesterséges intelligenciával akadályoznák meg a vízbe fulladások egy részét, írja a The Guardian. A behúzó áramlatok (angolul: rip tide vagy rip current) felelősek a tengerparti fürdőhelyeken a fulladásos halálesetek 60 százalékáért, és ez nem csak a japán tengerpartokra igaz, hanem akár a görög, a horvát, vagy szlovéniai tengerparti nyaralásunk helyszínére is.

Forrás: shutterstock.com / Lance Bellers

A japán módszer lényege, hogy egy oszlopra telepített kamera felismeri a veszélyes áramlatot és a közelében fürdőzőt. Ezután automatikusan értesítést küld egy okosórán keresztül a tengerparton dolgozó életmentőknek, akik így időben közbe tudnak lépni. A japán életmentők és a tokiói Chuo Egyetem szakértői által kifejlesztett rendszerre minden nagyobb parton szükség lenne, ugyanis a mesterséges intelligencia "tanításához" szükséges felmérések szerint, az emberek 70 százaléka nem ismeri fel a veszélyes behúzó áramlatokat.

Amint a cikkben írták, a partra merőleges, többnyire néhány méter széles hullám nagy sebességgel a nyílt víz felé húzza az úszókat. Akkor érdemes behúzó áramlatra gyanakodni, ha egy területen eltérő a tenger habzása, vagy a partra érkező hullámok megtörnek egy szakaszon.

Ha ilyen áramlatba kerülünk, akkor az a legfontosabb, hogy ne pánikoljunk. A tragédiák többsége azért következik be, mert az emberek kapálózni kezdenek attól tartva, hogy az áramlat a víz alá nyomja őket. Pedig az erős hullám csak elsodorja, ami az útjába kerül, vagyis nem érdemes ellene küzdeni. Amikor már nyugodtabb a víz akkor a parttal párhuzamosan kell úszni egy ideig, majd amikor már biztosan kijutottunk az áramlatból, csak akkor érdemes a szárazföld irányába úszni.

A fenti, angol nyelvű videó az ausztráliai partokra vonatkozóan mondja el, miért alakulnak ki, és hogyan lehet észrevenni, valamint kikerülni a veszélyes áramlatokat.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek