Ebben az országban betiltották a dohányzást

Szerdától betiltották Mexikóban az elektromos cigarettát, és a dohányzásmentes világnap alkalmából azt is bejelentették, hogy Mexikóváros történelmi belvárosában a köztereken is tilos lesz a dohányzás – olvasható a Délmagyar oldalán.

A mai naptól Mexikóváros közterein is tilos a dohányzásForrás: Pixabay/PDPhotos

A mexikói elnök, Andrés Manuel López Obrador rendeletben tiltotta be az e-cigaretták teljes forgalmazását, azzal indokolva a döntést, hogy károsak az egészségre, ráadásul valójában nem jelentenek érdemi alternatívát a hagyományos dohánytermékekre. Az országban már tavaly döntöttek az elektromos cigaretta külföldre vitelének és importjának tilalmáról, most ezt a korlátozást terjesztették ki.

A mexikói éttermekben, bárokban évek óta tilos a dohányzásForrás: AFP/Gustavo Duran

Az e-cigarettát az Egészségügyi Világszervezet(WHO) egészségre ártalmasnak nyilvánította, és egy tavalyi közleményben tudatta, hogy a világon már több mint 100 országban korlátozzák a használatát, vagy korlátozásokat terveznek bevezetni. A főváros vezetése a világnap alkalmából kedden azt jelentette be, hogy Mexikóváros főterén és a katedrális szomszédságában teljesen megtiltják a dohányzást. A zárt nyilvános helyiségek többségében – beleértve az éttermek és bárok jelentős részét is – már évek óta tilos a dohányzás Mexikóban.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek