Árverésre bocsájtják a világ legnagyobb fehér gyémántját

A valaha árverésre bocsátott legnagyobb fehér gyémántra Genfben, a Christie's árverésén lehet majd licitálni. A május 9-i héten megrendezett aukción két 200 karáton felüli gyémánt is szerepel a kikiáltási tételek között, de a The Rock elnevezésű, 228,31 karátos, nagyjából golflabdaméretű, körte alakú kő mindent visz. Az aukciósház szakértői szerint akár 30 millió dollárért (10,8 milliárd forintért) is elkelhet.

Az AFP hírügynökség szerint május 11-re tervezik az aukciótForrás: AFP/Fabrice Coffrini

Max Fawcett, a Christie's genfi ékszerrészlegének vezetője kiemelte, hogy a gyémánt azért különösen értékes, mert tökéletesen szimmetrikus, és egyike az árverésre került legritkább drágaköveknek. A The Rock egy dél-afrikai bányából származik, korábbi tulajdonosa Cartier-nyakláncként viselte. A fehér gyémánt korábbi aukciós rekordját egy 2017-ben eladott, 163,41 karátos drágakő tartotta - olvasható az MTI hírében.

A Christie's árverésre bocsát egy 205,07 karátos sárga, párna alakú, Vöröskereszt-gyémánt nevű drágakövet is, amelynek bevételéből a genfi székhelyű Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) is részesedik majd.

Az 1901-ben Dél-Afrikában bányászott drágakövet, amelynek alján máltai kereszt látható, először 1918-ban adták el a Christie's egyik londoni árverésén. Az akkor befolyt 10 ezer fonttal (4,4 millió forinttal) a brit Vöröskereszt Társaságot támogatták. Másodszor 1973-ban Genfben került árverésre, akkor 1,8 millió svájci frankért kelt el. A jövő heti aukción 7 és 10 millió svájci frank körüli leütési árral számolnak.
Az ICRC szóvivője elmondta: a Vöröskereszt-gyémánt eladásból származó bevétel egy részét arra fordítják, hogy tiszta vizet juttassanak a háború sújtotta térségekben élő emberekhez. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek