Lélegzetelállító tulipánözönnel csábít ez az apró erdélyi falu

Mintegy 58 ezer piros és sárga tulipán virágzik a turisták fogadására berendezkedett Kolozs megyei Kalotaszentkirályon. A 87 százalékban magyarok által lakott közel 1100 lakost számláló település önkormányzata azt a pénzt egészítette ki saját forrásaival a tulipánok telepítésére, amelyet tavaly a Virágos Magyarország versenyen a határon túli települések kategóriájában romániai fődíjasként kapott. 

Mintegy 58 ezer piros és sárga tulipán virágzik a turisták fogadására berendezkedett Kolozs megyei KalotaszentkirályonForrás: MTI/Kiss Gábor

Mintegy tíz éve több mint ezer cserépbe és ládába kerül ki kúszó muskátli a falu villanyoszlopaira és a középületek ablakaiba. A következő lépésben több mint 15 ezer rózsatövet ültettek el Kalotaszentkirályon és a községhez tartozó falvakban.

Idén azzal a céllal ültették el az 58 ezer tulipánhagymát, hogy már az előtt is virágos legyen a település, mielőtt a rózsák nyílni kezdenekForrás: MTI/Kiss Gábor

Idén pedig azzal a céllal ültették el az 58 ezer tulipánhagymát, hogy már az előtt is virágos legyen a település, mielőtt a rózsák nyílni kezdenek – mondta el Póka András György polgármester az MTI-nek.

A járványügyi korlátozások feloldása után a turizmus a feléledés jeleit mutatja, és a virágzó utcák vonzó látványt nyújtanak mind a turistáknak, mind a helyieknek. Kalotaszentkirály 46 panziójában évente több mint 15 ezer vendéget fogadnak. A község közkedvelt célpontja a Határtalanul programban résztvevő magyarországi iskoláscsoportoknak, de emellett néptánctáborral, és sok más rendezvénnyel is vonzzák a turistákat – tette hozzá.

A kalotaszegi község mintatelepülésének számít Romániában az Európai Uniós és román kormányzati források eredményes lehívása tekintetében. Az elmúlt években a község valamennyi utcáját csatornázták, aszfaltozták, az iskola mellé kollégiumot létesítettek, az egykori vasúti pályára kerékpárutat építettek, másfél éve avatták a település fedett uszodáját.

A turizmus a feléledés jeleit mutatja, és a virágzó utcák vonzó látványt nyújtanak a turistáknakForrás: MTI/Kiss Gábor

A tervek között a földgáz bevezetése, kulturális központ és fedett korcsolyapálya építése, a Kalota-patak megduzzasztása, és egy 18 hektáros víztározó létrehozása szerepel.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek