Saját várost építenek maguknak a Covid-tagadók

Osztrák, német és svájci Covid-tagadó állampolgárokból álló csoport vásárolt egy körülbelül 1600 hektáros földterületet Paraguay legszegényebb régiójában, amit jelenleg kerítéssel kerítenek körbe. Városukat El Paraíso Verdére keresztelték, és remélik, hogy kis közösségük a jelenlegi 150 főről hamarosan háromezresre nő – írja a vg.hu a Guardian cikkére hivatkozva.

Paraguay egyik szegény részén alapítottak várost a Covid-tagadók - illusztrációForrás: aranha / Pixabay

Hirdetik is magukat az interneten, azt mondják, bárkit szívesen befogadnak, akinek elege van többek között például a kötelező oltásból, a gazdasági válságból, a politikából, az 5G-ből, a chemtrailből vagy a fluorozott vízből.

Az első lakosok német állampolgárok, akik előszeretettel hangoztatják a helyieknek is, hogy a koronavírus-járvány csak egy összeesküvés-elmélet. Sok idős ember költözik ki a településre, mert azt vallják, hogy ismerőseik, barátaik hunytak el az európai idős otthonokban, miután beadatták a vakcinát, és ők nem akarnak a sorsukra jutni.

A helyiek szabályosan rettegnek az új lakóktól – 2021 júniusában az országban volt a legmagasabb az egy főre jutó halálozás, – így azt szeretnék, hogy Paraguay kormánya tovább szigorítsa a beutazás feltételeit, például a külföldiek csak vakcinával léphetnének be. Erre hajlanak is: januárban már 6 német állampolgárnak tiltották meg a belépést. Amennyiben a szigorítás bekövetkezik, a Covid-tagadók kis paradicsoma gyorsan ellehetetlenülhet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek