Aranyozott arcú istennő szobrát találták meg egy csatornában

Hihetelenül gazdag régészeti leletegyüttesre bukkantak rá Plovdivban, mely a világ 6. legöregebb városa, miutána trákok alapították a Kr. e. 7. században - olvasható a plovdivtime.bg oldalán. Az ősi település a világ leglátogatottabb városainak listáján is ott van, de nem csak manapaság, az ókorban a  görögök, a rómaiak, a bizánciak, és a törökök is magukénak akarták a régiót.

A Hisar Kapia az óváros ősi kapujaForrás: Shutterstock.com / burtika

Így hát nem csoda, hogy a városban és környékén mindig találnak értékes leleteket a kutatók. De a most megtalált szobrok mégis kiemelkednek a többi közül. A friss leletek a Philippopolis néven is ismert város egykori lakóinak színes összetételét mutatják meg a mai kor emberének. Találni közöttük görög és római istenek figuráit, és más népek állatisteneit is, szinte sértetlenül és hiánytalanul.

A leletek 2021 utolsó napjaiban kerültek elő a földből, egy 20. századi csatorna csövei alól. A feltárásokat végző egyik régésznő, Maya Martinova-Kjutova azt mondta: „Egy római kori épület részletére bukkantunk. Megvizsgáltunk egy kis helyiséget, amelynek padlószintje tömörített agyagból készült, falait pompeji vörösre festették, padlóját pedig hamu borította."

Ezen a területen jelentős számú fogadalmi tárgyat - oltárokat, lámpákat, különféle istenségek terrakottáit (agyagfiguráit) találták, melyeken meglátszott, hogy nagy szakértelemmel készültek. A Philippopolis-ban végzett ásatások során először fedeztek fel olyan terrakottát, amelynek arcát aranyfólia borítja. Hasonló terrakottát már évekkel ezelőtt is találtak Plovdivban, de annak az arany ékszerek a nyakában lógtak.

A leletek között találhatók római kori istenek is, például Pallasz Athéné mellszobra sisakkal, Aphrodité, és Hermész szobrocskái. A zoomorf, állatalakos istenek szobrocskái pedig rendkívül ritka leleteknek számítanak - ismertette a régész.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek