A világ egyik leggyönyörűbb országában, Új-Zélandon jártunk

2019 novemberében – pont a pandémia beköszönte előtt – volt szerencsém eltölteni egy hónapot a világ egyik leggyönyörűbb országában, Új-Zélandon.

Közvetlen repülőjárat nem volt Budapestről, Dubajban kellett oda- és visszafelé is átszállni, és volt még egy kötelező technikai megálló Ausztráliában is. A leszállást követően azonban már rögtön várt a magyar nyelvű sofőr és idegenvezető, aki egy hónapon keresztül kalauzolt körbe az ország déli szigetén.

A képre kattintva galéria nyílikForrás: Bodzás Szabolcs

Három különböző szállodában szálltam meg: Christchurchben, Te Anauban és Queenstownban. Innen vitt minden nap az idegenvezető valamilyen különleges túrára vagy programra. Christchurchben először a Csendes-óceánban fürdőztem egyet, illetve megismerkedtem az ország gasztronómiai különlegességével: a Kiviburgerrel, amit csak az ottani McDonald's éttermekben lehet kapni, és többek között tojást és céklát is tartalmaz.

Te Anauban többek között egyik nap egy jégbarlangba mentünk, ahol minusz 30 fokban lehetett italozni, különböző jégből kifaragott szobrok társaságában. Olyan nap is volt, amikor egy horrorházba mentünk, ahol aztán egyedül kellett végigmennem a pályán. Magyarországon még nem találtam olyan szabadulószobát, ami ennyire félelmetes lenne. Innen indultunk el egyik nap bushwalkolni, ami leginkább olyan érzést kelt az emberben, mintha egy dzsungelben vagy esőerdőben túrázna.

Forrás: Bodzás Szabolcs

A legjobb programok azonban a queenstowni szálláshelyhez köthetők. Innen mentünk többek között bungee jumpingolni, jet boatozni, luge-ozni. Továbbá innen indultunk el egyik nap Milford Soundba, ahol egyrészt bejártam egy "glowworm" barlangot (ezt a rovart magyarul leginkább izzóféregnek fordítják), ami szintén elég izgalmas volt, ugyanis a magasságom miatt elég nehézkezesen tudtam csak mozogni a barlangban. Másrészt elmentem egy nyílt vízi hajóútra, amelyen fókákat, delfineket és többféle pingvint egyaránt láttam.

Fókák napoznak a kövönForrás: Bodzás Szabolcs

Elmondhatom, hogy ez volt életem legjobb utazása, a gyönyörű tájakat sosem felejtem el. Nem véletlen, hogy számos rendező választotta filmjének forgatási helyszínéül ezt az országot, hiszen sehol máshol nem tárul ilyen táj az ember szeme elé. Hatalmas hegyek, óceánpart, örökzöld erdős területek egyaránt megtalálhatóak. Elszigetelt földrajzi helyzetének köszönhetően az országnak rendkívül különleges állat- és növényvilága van. Érdekesség, hogy a madarak röpképtelenek maradtak, annak köszönhetően, hogy az országban nem élt semmilyen emlős állat, amíg az emberek be nem hozták őket.

Decemberben megszavazták a törvényt, hogy betiltják a cigizést, és a törvény hatályba lépésekor 14 évesek vagy annál fiatalabbak nem vásárolhatnak majd legálisan dohányterméket. További érdekesség, hogy az országban egyáltalán nem jellemző a sztárkultusz, ezért is választják igen gyakran a legnagyobb hollywoodi csillagok úti céljuknak a szigetet.

Forrás: Bodzás Szabolcs

Az időjárás gyakran szélsőséges, sokszor okoz nehézséget a különböző városok közti közlekedésben, hogy olyan erejű viharok csapnak le, amelyek földcsuszamlásokhoz vezetnek. Ez utunk során is jó párszor előfordult, emiatt pedig hosszú órákat vártunk, míg letakarították az úttestet, amin különleges módon – Nagy-Britanniához hasonlóan – baloldali közlekedés van. A helyiek a sok földrengés miatt – amelyek néha olyan kicsik, hogy nem is lehet érezni őket – leginkább fa szerkeszetű házakban élnek, hogy otthonuk ne repedezzen szét.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek