Repülő bútorok, víz alatti fák és táncoló medvék - újévi szokások a világ körül

Az óévből az újévbe történő átmenethez számos szokás és rituálé kapcsolódik, melyekkel az ember igykeszik bebiztosítani, hogy maga mögött hagyjon minden balszerencsét, és annál kedvezőbben alakuljon a jövője.

Ehhez gyakran társul a gonosz szellemek elűzésének gondolata - zajjal, fénnyel, például tűzijáték vagy petárda segítségével, csörömpöléssel, mely olyan formákat is ölthet, mint Dániában a tányértörés vagy Japánban a harangok kongatása. A múltat sok helyen régi, szükségtelen tárgyaktól való látványos megválással, például ablakon történő kidobással hagyják maguk mögött az emberek, de szintén összefonódtak az ünneppel a különféle jóslások is. Tavaly már írtunk arról, miért is cirkálnak üres bőrönddel ilyenkor a kolumbiaiak, idén pedig újabb nemzetek szilveszteri szokásait vesszük górcső alá.

Romániában medvével űzik el a gonoszt

A Románia északkeleti részén fekvő Bukovina és Moldova régiói igen gazdag hagyományokkal rendelkezik. Az egyik legnagyobb téli fesztivált, az ősök szokásainak ünnepét (Festivalul de Datini și Obiceiuri Strămoșești) december 30-án rendezik Comănești-ben. Ilyenkor az emberek gyakran valódi állati szőrméből készült medvejelmezben vonulnak fel az utcákon, hogy végül eljátsszanak egy kis jelenetet. Ebben először a medve összeesik, arra utalva, hogy megszállta egy gonosz démon. Ekkor jön a Medveszelídítő, és egy késsel felvágja a medve bundáját, hogy kiengedje a démont, a medve pedig újra feléled. Ez a történet egyben az óév halálát és az új év születését is szimbolizálja, mint a theguardian.com cikkéből kiderül.

A 2018-as medvefesztiválForrás: robertharding via AFP/Matthew Williams-Ellis

Új évi fa - a víz alatt

Elsősorban a volt Szovjetunióban, a volt Jugoszláviában, Törökországban, Kínában és Vietnámban divat, hogy nemcsak karácsonykor, hanem újévkor is állítanak fát. Ezt a karácsonyfákhoz hasonló díszítik fel, ám kifejezetten az újév megünneplésére szánják, vagyis ez nem ugyanaz, mint amikor a karácsonyfát újév utánig meghagyjuk. Általában lucfenyőt használnak, és a díszek is megegyeznek a karácsonyfákéval, az orosz újévi fa azonban nem tartalmaz vallási szimbólumokat - olvasható a Wikipédián.

Az utóbbi 25 évben az oroszok ezt a hagyományt egy jeges kihívással egészítették ki, melynek során két búvár, akiket Jégapónak és Jégleánynak neveztek el, leereszkednek a világ legnagyobb édesvizű tavának, a befagyott Bajkál-tónak a mélyére, hogy több mint 100 lábnyira a felszín alatt állítsák fel az újévi fát. Bár a hőmérséklet általában jóval fagypont alatt van ilyenkor a régióban, az emberek a világ minden tájáról odautaznak, hogy részt vegyenek a különleges rituálén.

Dobjunk ki mindent, ami már nem kell - az ablakon

A régi, szükségtelen tárgyak szimbolikus kidobálása régi és világszerte elterjedt hagyomány. Johannesburgban például még manapság is érdemes körültekintően közlekedni szilveszterkor, mert könnyen egy emeletről ledobott bútordarab landolhat a lábunk előtt, de hasonlóval még akár Dél-Olaszországban is találkozhatunk, ahol régi ruhákat, konyhai felszereléseket hajigálnak ki. Argentínában ennél kevésbé veszélyes a helyzet, itt ugyanis többnyire csak repülő papírfecnik keresztezhetik az utunkat.

Forrás: SatyaPrem/pixabay.com

Itt a szilveszterhez hagyományosan társuló konfettiszórás mögött praktikus magyarázat rejtőzik: az argentinek régi irataikat és papírjaikat darabolják fel, ezzel jelképezve, hogy maguk mögött hagyják a múltat. Más latin-amerikai országokban ugyanakkor előszeretettel öntenek ki például egy vödör vizet az ablakon, Brazíliában pedig az óceánba dobnak fehér virágcsokrot.

Források: theculturetrip.com, bestlifeonline.com

A címlapképen a 2017-es dornavátrai medvefesztivál látható, forrás: DANIEL MIHAILESCU / AFP

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek