Cunamiriadót rendeltek el Indonéziában az erős földrengés után

Cunamiriadót rendeltek el a tegnapelőtti földrengés miatt Indonéziában – írja a koponyeg.hu. Habár hozzá vannak szokva a helyiek a különböző földmozgásokhoz a régióban – ezért is igyekeznek úgy építeni épületeiket, hogy egy esetleges földrengés csak kisebb károkat okozzon –, a mostani 7,3 erősségű földmozgás megijesztette a helyieket.

A december 14-én, helyi idő szerint 11:20-kor bekövetkező rengésnél nemigen lehetett mit tenni a rombolás ellen. Az epicentruma is sekélyen, mindössze 18,5 km-es mélységben volt. Ennek ellenére a rengés maga nem okozott jelentős károkat.

Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Zul Kifli

A földrengés romboló hatása mellett az is nagy probléma, hogy a szilárd kéreg ilyen jelentős mozgása a hullámzásra is nagy hatást gyakorol.

A kilengés a vízen cunamit indíthat útjára. Ennek megfelelően riadót rendeltek el az érintett partok mentén.

Komoly veszélyeket rejt magában a terület, ahol a rengés kipattant, hiszen 250 km-es körzetében az elmúlt 100 évben hatszor regisztráltak hetes, vagy annál is erősebb földmozgásokat.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek