Potenciálisan veszélyes kisbolygó halad el mellettünk szombaton

A NASA a Földre potenciálisan veszélyt jelentő kisbolygók közé sorolja a Nereust, amely szombaton fog elhaladni a Föld közelében, magyar idő szerint 14 óra 51 perckor. 3,93 millió milló kilométerre lesz ekkor a Földtől, ez a távolság több, mint a Hold Földtől való átlagos távolságának tízszerese.

Az égitest nem csupán a mérete és a közelsége miatt érdekes, hanem az eddig ismert fizikai tulajdonságai és összetétele miatt is. Mivel rendszeresen, tíz évente földközelbe kerül, így lehetséges, hogy űrszondákkal, sőt esetleg emberi űrexpedícióval vizsgálják. Azt feltételezik, hogy belseje gazdag vasban, kobaltban és nikkelben.

A kép illusztrációForrás: Buddy_Nath/Pixabay

A kisbolygókat a becsült pénzbeli értékük és a bányászatukkal szerezhető profit alapján is szokták rangsorolni. Az aszteroidák tudományos és gazdasági adatbázisa szerint a Nereus értéke 4,71 milliárd amerikai dollár, a várható becsült profit 1,39 milliárd dollárra tehető.

A mostani alkalom után legközelebb várhatóan 2031. március 2-án kerül földközelbe, de ekkor távolabb, 17,2 millió kilométerre lesz a bolgyónktól. A szombatinál közelebb előreláthatólag csak 2060. február 14-én lesz, amikor mindössze 1,2 millió kilométeres távolságban halad el a Föld mellett.

A Nereus kisbolygó
A Nereus kisbolygót 1982. február 28-án fedezte fel Eleanor F. Helin (1932-2009), így az égitestet már csaknem 40 éve ismerik és követik nyomon a pályáját a csillagászok. A kisbolygót a görög mitológia öreg tengeristenéről, Nereusról neveztek el.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek