Leszerelik a horvát autópályák fizetőkapuit

Horvátország egész területén bevezetik az elektronikus útdíjfizetést (ETC), és lebontják az autópályákon a fizetőkapukat – ezt pénteken jelentette be a parlamentben Tomislav Mihotić, a horvát közlekedési minisztérium államtitkára, aki felszólalásában megemlítette az Európai Unió azon szándékát is, amely szerint az egész kontinensen egységesíteni fogják az útdíjfizetést.

Fizetőkapu a horvát autópályánForrás: Shutterstock / Készítette: Goran Jakus

Ennek értelmében a jövőben kamerarendszerrel rögzítik a pályákra felhajtó járműveket, és elektronikusan, egy applikáción keresztül kell majd fizetni az utak használatáért, írja cikkében a Croatia Week. Annak következtében, hogy nem kell majd a fizetőkapuknál megállni, nem alakulnak ki hosszú autósorok a várakozás miatt, a légszennyezettség is jelentősen csökkenhet ezeken a helyeken – hangsúlyozta az intézkedés jelentőségét az államtitkár.

Horvátország már évek óta tervezi megszüntetni a fizetőkapus rendszert, de azt még mindig nem tudni, hogy a helyi autópályákat kezelő vállalatok a jövő éven belül melyik hónaptól kezdődően állnak át az automatikus rendszámtábla-felismerő rendszer élesedésével egyidőben létrejövő elektronikus díjfizetésre. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek