Ma este Dubaj is megtudja, hogyan muzsikál a magyar operett!

Az expó központi helyszínein számos magyar vonatkozású programon vehet részt a nemzetközi közönség, a Magyar Pavilon pedig több mint 35 kulturális rendezvénynek ad otthont a kiállítás 24 hetében – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

A világkiállítás külföldi közönsége az október elsejei nyitás óta már több magyar produkciót is láthatott. A nyitónapon, az expó főműsorában is fellépő Fricska Táncegyüttes például már hatszor állt színpadra, és több ezer fős közönség előtt adott koncertet a kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band is. A magyarság, valamint a Kárpát-medence hangszeres és vokális zenei hagyományait az eMeRTon díjas és Kodály emlékdíjas Fonó együttes mutatta be négy fellépés alkalmával.

A Magyar Operett Napja alkalmából ma este héttől a Budapesti Operettszínház készül gálaműsorral az expó legnagyobb színpadán, a Makovecz emléknapon Lajkó Félix és Szalonna előadását láthatják az érdeklődők, a Magyar Pavilon éttermébe tervezett Márton-napi lakoma hangulatáért pedig a Vivat Bacchus énekegyüttes felel. És végül, ahogy minden országnak, úgy hazánknak is lesz egy nemzeti napja a világkiállításon: 2022. március 18-án Magyarország kerül a reflektorfénybe.

A Magyar Pavilon nemzeti színekben október 23-ánForrás: MTÜ

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek