Kéttonnás holdhalra bukkantak Spanyolország partjainál

Nem hitt a szemének Enrique Ostale tengerbiológus, amikor meglátta azt a hatalmas holdhalat, amely egy halászcsónak hálójába gabalyodott bele az afrikai Ceuta település partjainál még október elején. A hatalmas, 3,2 méter hosszú, 2,9 méter széles és két tonna súlyú holdhal rekordméretűnek számít a régióban, olvasható a Reuters hírei között.

A holdhalról készült fotó csak illusztrációForrás: Biosphoto via AFP/Sergio Hanquet

A faj (Mola mola) a sebezhető kategóriába tartozik, Európában nem fogyasztható. "Megpróbáltuk feltenni a maximálisan egy tonnát mérő mérlegre, de túl nehéz volt" – mondta Ostale, a Sevillai Egyetem tengerbiológiai laboratóriumának vezetője, akit egyből értesítettek a különleges fogásról. Végül a hal testfelépítése alapján és azt más fogásokkal összehasonlítva, a súlyát két tonnára becsülték.

A halat először egy víz alatti kamrában különítették el, majd daruval a fedélzetre emelték arra a néhány percre, amíg Ostale és kollégái megmérték, lefotózták és DNS-mintát vettek tőle. Végül a halat visszahelyezték a vízbe, majd a fedélzeten álló halászok és tudósok azt figyelhették meg, ahogyan a hatalmas lény visszaúszik sértetlenül a hétszáz méteres mélységű otthonába.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek