Öt évvel a katasztrófa után, 2024-ben nyithat ki újra a Notre-Dame

Párizs híres székesegyháza 2024-ben nyithatja ki újra a kapuit a nyilvánosság előtt, mivel a 850 éves épület két évvel a nagy részét elpusztító katasztrófa után most már teljesen stabil.

Így néz ki jelenleg a székesegyház belül - innen folytatják a 850 éves épület felújításátForrás: AFP/Thomas Samson

"Ez azt jelenti, hogy hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a katedrális mostanra megmenekült, szilárdan állnak az oszlopai, falai" – mondta Jean-Louis Georgelin kormánybiztos, a helyreállításért felelős szervezet elnöke. Hozzátette, hogy innen folytathatják a tűzvész által elpusztított részek helyreállításának és újjáépítésének fázisát, így 2024 -ben újra megnyithatják az épületet a látogatók előtt.

A 2024-es újranyitás, amely Georgelin szerint "egész Franciaország győzelme", igazolja Emmanuel Macron elnök ígéretét a nyilvánosságnak, miszerint a rekonstrukciós munkálatokat a 2019 áprilisi lángok felcsapása után, öt éven belül befejezik.

A tényleges munkálatok a következő hónapokban kezdődnek el. A tűz okát a kiterjedt vizsgálatok ellenére még mindig nem sikerült megállapítani, mert az ügyészek szerint azt akár cigaretta, akár elektromos hiba is okozhatta – írja a CNN.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek