Augusztustól ezek a változások érintik a turistákat Olaszországban

Olaszországban év végéig meghosszabbították a veszélyhelyzetet, emellett augusztus 6-tól csak zöldigazolvánnyal lehet belépni a legtöbb intézménybe. Az igazolás azt bizonyítja, hogy tulajdonosa legalább egy dózist már kapott az oltásból, az elmúlt hat hónapban gyógyult meg a Covidból, vagy az elmúlt 48 órában tesztelték, és az eredménye negatív lett - derül ki a kormányzati közleményből.

Camogli üdülővárosa LiguriábanForrás: Shutterstock.com / monticello

Az igazolvány szükséges lesz ahhoz, hogy az ember vendéglátóhelyek beltéri asztalaihoz ülhessen, nyilvános műsorokon, sporteseményeken vegyen részt, múzeumokba és más kulturális helyszínekre, uszodába, edzőterembe, wellnessközpontba látogasson akkor is, ha az a szálláshelyén található, beltéren. Ezzel lehet belépni fesztiválokra és vásárokra, konferenciákra, gyógyfürdőkbe és vidámparkokba, szociális és rekreációs központokba, játéktermekbe.

Változik a színkódos rendszer is, a fehér, vagyis a legalacsonyabb fertőzöttségű zónába például azok a régiók fognak tartozni, ahol hetente kevesebb, mint 50 eset jut 100 000 lakosra három egymást követő héten keresztül, illetve ha ugyan ötvennél több eset fordul elő, de a kórházi ágyak maximum 15 százalékán, az intenzív ágyaknak pedig maximum 10 százalékán kezelnek Covid-19-betegeket. Kulturális rendezvényeket csak a fehér és sárga zónákban lehet rendezni csökkentett kapacitással és a távolságtartás biztosításával.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek