Épp a szelfi pillanatában csapott le a villám a testvérekre

Rachel, Isobel és Andrew Jobson a hétfői viharban Berkshire-i otthonukból epsomi nagynénjükhöz bicikliztek, amikor megálltak egy mosdónál a londoni Molesey Lock-nál. Amíg egymást várták, a fa alatt húzták meg magukat a zivatar elől, és úgy döntöttek, készítenek néhány képet, mielőtt újra útnak indulnak.

A kép illusztrációForrás: TTstudio/shutterstock.com

Lőttek egy mosolygós képet, majd egy szomorút is akartak, de akkor, mint Isobel elmondta, egyszercsak a földön találta magát, és egy magas hangú zümmögésen kívül nem hallott mást, emellett annyira zsibbadt a jobb karja, hogy nem tudta megmozdítani. Rachel szintén a földre került, mint mondta, úgy érezte, hogy szétszakad. A combján és a hasán is villámszerű égési nyomok maradtak, és ő sem érezte a karját. Ezeket a fa ágaira hasonlító mintázatokat egyébként Lichtenberg-féle ábráknak nevezik, a nagyfeszültség hozza létre őket. Rachel hozzátette, hogy bár mindhárman megsérültek, Andrewban mindent felülmúlt a csodálkozás. A testvéreket járókelők segítették talpra, míg a mentők kiértek, és a tootingi Szent György kórházba szállították őket.

Az orvosok azt mondták a családnak, hogy talán az Isobel karjában lévő titánlemez vonzhatta a villámot, amelyet egy tavalyi kerékpáros balesetet követően kapott. Rachel elmondása szerint a húga karja nagyon forró volt. A testvéreket égési sérülésekkel szállították kórházba, majd elengedték őket - derül ki a bbc.com híréből, ahol a képek is láthatók.

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek