Terek, parkok és a stadion Rómában, ahol egy hónapig minden a fociról szól

    A labdarúgó Európa-bajnokság a világ egyik legrangosabb, négyévente megrendezett nemzetközi futballversenye, amelyet a koronavírus-járvány miatt tavalyról 2021-re halasztottak. Idén ráadásul különleges felállásban, házigazda nélkül, összesen 11 városban rendezik meg az Eb-t, melynek nyitóeseménye és meccse Rómában kapott helyet. Mutatjuk, mivel várják a szurkolókat a városban, és hol ünnepelhetnek azok, akiknek nincs jegyük egyik helyszíni mérkőzésre sem.

    A foci-Eb nemzetközi versenyét 1960-ban alapították, és ha nem kellett volna elhalasztani a járvány miatt a bajnokság megrendezését, akkor 2020-ban ünnepelhettük volna a labdarúgó-torna 60. évfordulóját. Az UEFA még 2012-ben döntött arról, hogy ezen a jubileumi eseményen ne egy vagy két ország, hanem több európai város rendezze meg a tornát, vagyis az Eb története során most először fordul elő, hogy nincs kifejezett házigazdája az eseménynek. A mérkőzéseket 11 európai ország stadionjában tartják, az elődöntőket és a döntőket azonban a legnagyobb befogadóképességű londoni Wembley Stadionban rendezik.

    Római Olimpia StadionForrás: Alexandr Medvedkov / Shutterstock.com

    De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen egy teljes hónapig ég majd foci Eb-lázban egész Európa, az első meccset pedig a római Olimpiai Stadionban játszották. Az olasz kormány 2021 áprilisában jelentette be a javuló járványügyi mutatókra hivatkozva, hogy júniustól ismét biztonságban lehet majd látogatni az ország stadionjait – igaz, a befogadóképességük csak 25%-os lehet. Ez azt jelenti, hogy az első mérkőzésre, amit június 11-én 21 órakor tartottak Olaszország és Törökország között, valamivel kevesebb mint 20 000 szurkolót engedtek be.

    De az olaszok most ennek is örülnek, mert ahogy az Európa-bajnokság szervezőinek elnöke, Aleksander Ceferin korábban fogalmazott „az a gondolat, hogy üres stadionokban, elhagyatott rajongói zónákkal ünnepeljük a páneurópai futballfesztivált, miközben a kontinens elszigetelten otthon ül, elfogadhatatlan lett volna."

    Róma: két rivális csapat otthona

    A római Olimpiai Stadiont, olaszul Stadio Olimpico di Roma 1928-ban kezdték építeni, a Mussolini által kezdeményezett olasz modernizációs program keretében. A stadion, mely napjainkban Róma város két rivális csapatának, a Laziónak és az AS Romának a közös otthona, a Foro Italico nevű hatalmas sportközpont egyik fő létesítménye.

    A stadion a város északi részén található, körülbelül négy kilométerre Vatikánvárostól. A futballrajongók szerint egy kicsit már megkopott a fénye – színvonalát az UEFA 1999-ben még öt csillaggal ismerte el –, de a hangulata továbbra is egyedi. A hatalmas létesítményt az egyik oldalon a Tiberis folyó, a másikon pedig egy természetvédelmi terület határolja. Mivel a stadion közelében nincs metróállomás, a legegyszerűbb, ha autóval vagy villamossal közelítjük meg az épületet.

    A Foro Italico egyik teniszpályájaForrás: Cineberg / Shutterstock.com

    Aki inkább tömegközlekedne, az válassza a 2-es villamost, mely a folyó túloldalán halad el a stadion mellett, és amelyre az A vonalon, a Flaminio metrómegállónál szállhat fel. Onnan a Mancini megállóig kell vele robogni, de például a Flaminio megállótól nincs messze a meseszép Villa Borghese kertek és a Piazza del Popolo sem – ha már egyszer valaki a környéken jár, utóbbiakat is érdemes megnézni.

    A Villa Borghese Róma egyik legnépszerűbb, nagy kiterjedésű parkja, ahol évszázados fák, tisztások, tavacskák és szökőkutak között sétálhatunk. A bonyolult úthálózat kerti lakok és nyári paloták, lóversenypályák és művészeti kincsekkel teli múzeumok mellett vezet el. A parkot Scipione Borghese, a műkedvelő bíboros hozta létre 1608-ban, aki több telket is felvásárolt, hogy kedvenc időtöltésének, a vadászatnak is hódolhasson. A területet a 18. században az akkor divatos angolkert-stílusban alakították át, az egyiptomi kaput pedig Napóleon sógorának, Camillo Borghese-nek megbízásából építették.

    A Villa Borghese park egyik gyümölcsös kertjeForrás: Shutterstock.com / Aakma

    A Villa Borghese ma csodás szobrairól, a bíboros által építtetett nyári lakról, vagyis a Casino Borghese-ről és a művészeti múzeumáról (Museo e Galleria Borghese) ismert. Itt olyan mesterek művei sorakoznak, mint Caravaggio vagy Bernini, de itt látható Antonio Canova híres szobra, a Paolina Borghese is, mely klasszicista stílusban, Vénuszként ábrázolja Napóleon húgát.

    Édes napsütésben a Piazza del PopoloForrás: Shutterstock.com / Constantin Mihai

    A három sugárutat magába olvasztó barokk Piazza del Popolo tér pedig Róma előcsarnokának számít; tovább mutat és új élményeket ígér, bevonzza a látogatót a város szívébe – olvasható Stadiumguide.com oldalon. Itt rendezték be a Futball Falut is, ahol a focirajongók egy hónapon keresztül nézhetik majd az élő közvetítéseket.

    Ingyenes fesztiválokkal várják a szurkolókat

    Sajnos a római Olimpia Stadion nem szervez stadiontúrákat, és múzeuma sincs, így ha nincsenek meccsnapok, akkor csak kívülről lehet megnézni az épületet. A Foro Italico komplexumban sincs túl sok szórakozási vagy étkezési lehetőség, de a folyó túlsó oldalán, a már említett Flaminio negyedben egy tipikus olasz városrész vár ránk. Itt a kis éttermekben és kávézókban könnyen találunk majd egy jó eszpresszót, egy forró pizzát vagy egy hűsítő, pisztáciás gelatot.

    Az se keseredjen el nagyon, aki Rómában tartózkodik a foci-Eb ideje alatt, de nincs jegye a mérkőzésekre, mert a város számos Eb-fesztivállal készül június 11-től.

    A fesztiválok mottója, hogy "Mindenki csatlakozhat a partihoz!", vagyis a rendezvények ingyenesek. A Rajongói Zónát a Via dei Fori Imperiali sugárúton rendezték be, a Labdarúgó Falut pedig a Piazza del Popolo hatalmas terén. Mától mindkét helyszínen élőben lehet a meccseket nézni, de lesznek koncertek, gasztro-sétányok és pop-up sportpályák is.

    Az említett két főhelyszínen kívül a város négy másik pontján: a Piazza di San Silvestro, a Lucina Piazza San Lorenzo, a Piazza Mignanelli és a Largo dei Lombardi tereken is lehet szurkolni a csapatoknak. A Piazza del Campidoglio téren pedig június 11-én és 12-én 21:45-kor és 22:45-kor egy videomapping eseményre számíthatnak a rajongók, az élőzenés műsorokban Olaszország foci-Eb-s történetét foglalják össze 1968-tól 2021-ig.

    Különleges videomapping helyszínnek ígérkezik a Piazza del CampidoglioForrás: Shutterstock.com / Lucky-photographer

    Azok pedig, akik itthon szurkolnak, lelkiekben már készülhetnek június 15-re, amikor Budapesten, a Puskás Arénában mérkőzik meg egymással a magyar és portugál labdarúgó-válogatott. A meccs 18 órakor kezdődik. 

    Egy helyen minden, ami foci Eb!
    Szeretne naprakész lenni, tudni mindenről, ami a mérkőzésekkel kapcsolatos? Szívesen olvasna extra érdekességeket kedvenc játékosairól, csapatairól? Akkor kattintson az Origo Foci Eb oldalára, hogy ne maradjon le semmiről.

    Forrás: Roma-szenvedely.eu; Romeing.it 

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Ezek is érdekelhetnek