Koronavírus-gócponttól tartanak a hegymászók a Monunt Everesten

Több hegymászó is koronavírusosnak bizonyult a Mount Everest alaptáborában, bár a nepáli kormány szerint az Everesten nincsenek fertőzések - írja a cnn.com. Legutóbb például egy lengyel hegymászó, Pawel Michalski írta Facebook-bejegyzésében, hogy már 30 embert evakuáltak az alaptáborból, és nekik pozitív is lett a teszteredményük. Az Everest ER, a hegymászókat segítő önkéntes szervezet azt mondta, néhány hegymászó a sátrában karanténozza el magát.

Az alaptábor május elejénForrás: AFP/Prakash Mathema

Legalább 19 embert evakuáltak a hegymászó táborokból a világ hetedik legmagasabb pontján, Dhaulagiriben is, 345 kilométerre az Everesttől nyugatra, mint Mingma Sherpa, a Seven Summits Trek utazásszervező iroda elnöke elmondta. Itt hét embernek pozitív lett a tesztje, további 12 embernek pedig a tünetek megjelenése után kellett teszteltetniük magukat. Lukas Furtenbach expedícióvezető szerint a hegymászók aggódnak, hogy Nepál újra lezárja az Everestet és a népszerű útvonalakat.

Az MTI beszámolója szerint a nepáli kulturális, idegenforgalmi és polgári repülési minisztérium szóvivője, Prem Szubedi azt mondta, hogy eddig nem kaptak olyan jelentést, amely koronavírus-fertőzöttekről szólt volna az alaptáborban, ugyanakkor aggasztónak találják a médiában megjelent híreket. "Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyit árthat a hírnevünknek, ha ezek a hírek igaznak bizonyulnak" - tette hozzá.

A tervek szerint a turisztikai minisztérium tisztviselőiből és összekötő tisztjeiből álló csapat keresi fel az alaptábort csütörtökön. Mint írják, a BBC szerdán számolt be arról, hogy az alaptáborban már 17 fertőzött van. A 82 éves Carlos Soria spanyol hegymászó Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a táborban felütötte a fejét a Covid-19, és a pozitívnak bizonyult hegymászókat helikopterrel szállítják el.

A nepáli oldalról egyébként rekordszámú, 408 engedélyt adtak ki a Mount Everest megmászására, mióta megnyílt az út a hegycsúcsra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek