A munkával töltött vakációtól a teljes elvonulásig – Lehetséges utazási trendek a járvány után

A járvány ideje alatt két dolgot tettünk utazás ügyben: emlékeztünk és vágyakoztunk. Ez alól kevés kivétel van, talán csak azok, akik valami miatt kénytelenek voltak nekiindulni a világnak a számtalan szigorítás közepette is. De most nem a kényszer szülte utazásra gondolunk, hanem arra, ami örömet okoz, amire nagy vigyorral az arcunkon készülünk. Hát most volt idő tervezni, csak épp azt nem tudtuk, hogy mit, hogyan és mikorra. Közben a világ más pontjain új fogalmakat találtak ki a karantén és a távoktatás kapcsán kialakult abszurd szituációkra, míg sokakban megérett a vágy arra, hogy „egy életem, egy halálom" belecsap élete útjába, amint kiengedik az országhatáron. Mutatjuk, hogy többek között milyen utazási trendek erősödhetnek meg a járvány után.

Workation

A workation kifejezés két angol szó összeolvadásából jött létre. Work + vacation, vagyis a munkát kombinálja a nyaralással. Ez persze nem azt jelenti, hogy még pihenés közben is a laptopunkra kéne ragadjunk, hanem éppen ellenkezőleg, magának a munkának lesz vakáció jellege. Nagyon sok olyan munkahely van, ahol már a tavalyi járvány idején, és azóta folyamatosan otthonról lehet, vagy kell dolgozni, és valószínű, hogy ezeknek az állásoknak a száma csak nőni fog.

Illetve nem is otthonról kell dolgozni, csupán az irodába nem lehet/nem szabad bemenni, hisz olyan munkahelyek is vannak, ahol az irodát a maga fizikai valójában fel is számolták. Ezért ha már lehet utazni, akkor sokan munkaidőben is nekiindulnak majd, és ahogy jön az újabb nyitás, vélhetően ismét erősödni fog ez a trend.

Forrás: Olesya Kuznetsova/Shutterstock

Mivel mindegy, hogy az ember honnan csatlakozik fel a világhálóra, ezért aki megteheti, az könnyen intézheti munkaügyeit egy pálmafa árnyékában, vagy más, számára vonzó helyszínen. A Destination Deluxe szerint sokan lesznek olyanok is, akik még az esetleges karantént is vállalják egy ilyen lehetőségért cserébe. Persze zömmel olyan emberekről beszélünk most, akik jellemzően egyedülállóak, vagy maximum párban utaznak, így szabadon eldönthetik, hogy épp hol akarják élni a digitális nomádok életét.

Schoolcation

A schoolcation is hasonló kifejezés, mint a workation, vagy a már elterjedtebb staycation. Ez utóbbi pihenési forma különösen elterjedt a járványhelyzet miatt, és sokan akkor is művelik, ha nem tudnak róla, hogy ennek mi a pontos angol megnevezése. Merthogy a stay annyit jelent, hogy maradni, vagyis igazából úgy nyaral az ember, hogy nem mozdul ki a szűkebb környezetéből, csupán újra felfedezi azt. Újra elmegy a helyi múzeumokba, éttermekbe, ahol eddig nem járt, közeli kirándulóhelyekre és így tovább.

A schoolcation ennek a triónak a harmadik tagja, és, ahogy a nevéből is kitűnik, az iskolához van köze, vagyis az okítást kapcsolja össze a vakációval. Mivel a szülőknek mostanra elég jó rutinjuk lett abban, hogy miként is működik a távoktatás, vagy éppenséggel ők maguk tartottak meg gyereküknek egy vagy több tanórát, ezért felmerült a lehetősége annak, hogy valami lazítást is jó lenne mindezek mellé bevezetni. Nem is egy olyan nyaralóhely van, amelyik segíti a szülőket ebben, úgy, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítja ehhez. Ez általában úgy történik, hogy levegős, nagy szobákat bocsátanak a tanulók rendelkezésére, plusz egy felügyelő felnőttet, aki vigyáz a laptop előtt ücsörgő iskolásokra, míg azok a világ különböző pontjain lévő osztálytermekbe jelentkeznek be. Ha a sulinak vége, akkor lehet csúszdázni, sziklát mászni, vagy ami épp van az adott környéken. Persze a szülők is nagyot nyernek a dologgal, mivel nyugodtan lazíthatnak, amíg a gyerkőc az „iskolában" van.

Örömrepülések

Egyre inkább teret hódít majd a pleasure flight névre keresztelt jelenség is a Condé Nast Traveller szerint. A repülés a legtöbb embernek amolyan szükséges dolog, ami meggyorsítja, hogy egyik helyről gyorsan átjusson egy másikra. Van, aki kimondottan élvezi, mások félnek tőle, a rutinos rókák pedig szinte ugyanolyan otthonosan mozognak a felhők felett egy repülő belsejében, mint a saját lakásukban. A járvány miatt kérdőjeles lett ez is, mint minden, ami az utazással kapcsolatos. Nem arról van szó, hogy megszűnik, csak épp átalakul az iparág.

Forrás: Aerodim/Shutterstock

Mivel sokan vannak, akik simán a repülés élményéért is felszállnának egy gépre, erre jött a pleasure flight, vagyis az öröm repülés ötlete. Ezek amolyan sehova nem tartó járatok, ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, de azért egy kicsit több van bennük, mint egy sima félórás sétarepülésben. Például ilyen az ausztrál Quantas ötlete, amely a leghíresebb helyi látnivalók, például az Uluru fölött repteti meg az utasokat. A neten sok találat van, de helyben is körül lehet nézni, korábban mi is csináltunk egy-egy gyűjtést arról, hogy hol érdemes keresgélni, ha valaki felülről is szeretné felfedezni az országot.

A távolság felértékelődik

A világtól elvonulásra is megnőhet az igény, akármilyen furcsa paradoxon is ez. Hiszen azt gondolnánk, hogy a bezártság hónapjai után mindenki beleveti majd magát a társasági életbe – csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Tömegbe menni még nagyon sokáig olyan érzés lesz, mintha vékony jégen járnánk, a járványtól való félelem miatt sokáig valószínűleg amúgy sem lesz javasolt. Vagyis utazni akarnak majd az emberek, mert a felfedezés, a kiszabadulás érzése sokakban ott motoszkál, de ettől még nem feltétlenül vágyik az ember ténylegesen sok más ember közé. A Forbes előrejelzése szerint ezért lesznek még jó ideig népszerűek az önálló házikók, a csendes pihenésre alkalmas világ végi helyszínek, és a felső tízezer számára a magánszigetek, amelyek előnyei vitathatatlanok.

Ezzel párhuzamosan erősödhet az a trend is, hogy az utazók egyre inkább előnyben részesítik az élet olyan egyszerű örömeit, mint a tiszta levegő és a szép kilátás. Elképzelhető, hogy inkább a vidéki helyszínek lesznek felkapottak, az erdő közepén álló házikók, a hosszú túraútvonalak és így tovább.

Eljön a nagy kaland ideje

Amellett, hogy sokan vágynak az utazásra, és vissza a természetbe, mostanra talán megerősödhetett az a vágy is, hogy épp itt az ideje a hosszú évek óta tervezett álomutazásnak. Itt most kimondottan olyan utakra gondolunk, melyekre minden szempontból jól fel kell készülni, mind anyagilag, mind a szervezés szempontjából – hisz sok helyszínre akár hónapokkal korábban be kell jelentkezni. És mivel a járvány ideje alatt volt idő gondolkozni, tervezni vagy akár előre foglalni, és a nyaralásra szánt keret is megmaradt, nos, lehet, hogy egyesek ezt az időt és pénzt fogják befektetni a nagy kalandba.

Forrás: kovop58/Shutterstock

Ilyen utakra gondolunk most, mint például egy kiruccanás az Antarktiszra, vagy a komolyabb erőpróbát jelentő perui inka ösvény végigjárása. Akármi is legyen a célpont, a vágyat valószínűleg csak erősíti majd a bizonytalanságnak az a mértéke, mellyel lassan másfél éve küzd a világ, és amely sokakban felébreszti az élet és az utazás még erősebb szeretetét. És persze ott van a gondolat is, hogy amikor épp menni lehet, akkor bizony kell is menni, mert tényleg: csak a jó ég tudja, hogy mit hoz még a jövő.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek