Zanzibár figyelmezteti a turistákat, ne viseljenek szűk ruhát

Zanzibáron arra figyelmeztetik a turistákat, hogy a sziget felfedezése közben ne viseljenek szűk ruhát, mert ez súlyos büntetést vonhat maga után, mely az utazásszervezőket és az idegenvezetőket érinti. Mint Lanz Muhamed Mussa, Zanzibár idegenforgalmi minisztere elmondta, közelmúltbeli események miatt ismét fel kellett hívniuk a figyelmet azokra a már meglévő szabályokra, amelyek megsértése esetén 2000 dollárig terjedő bírságot szabhatnak ki.

Zanzibáron a helyi nők és a gyerekek is eltakarják magukat színpompás öltözetükkelForrás: aga2rk/Pixabay

"Manapság sok turistát láthatunk Zanzibárban teljesen meztelenül nyilvános helyeken" – mondta Mussa. A turisták ugyanakkor mentesülnek a bírságok alól, mert a régóta érvényes magatartási kódexek betartatása az idegenvezetők és az üzemeltetők feladata.

"Ha egy idegenvezető csoportjához tartozó turista illetlen öltözetben jelenik meg nyilvános helyen, 700 és 1000 dollár közötti bírságot szabnak ki az idegenvezetőre, a probléma súlyosságától függően"  – mondta. "Aki közterületen kalauzol alulöltözött turistákat, azt 1000 és 2000 dollár között büntetik."

Míg a fürdőruhát általában elfogadhatónak tartják a sziget népszerű strandjain, addig Tanzánia többségében muzulmán régióiban konzervatívabb öltözködési szabályok érvényesülnek.

"Tiszteletben tartjuk az egyes nemzetek és emberek különbözőségeit, de a látogatók felelőssége, hogy megismerjék Zanzibár kulturális gyakorlatait és magatartási kódexét, mielőtt az országba érkeznének. Amikor itt, Zanzibáron nyilvános helyeken tartózkodnak, válltól a has alsó részéig, illetve térdig el kell takariuk a testüket a látogatóknak" – tette hozzá Mussa.

Zanzibár látogatókra vonatkozó magatartási kódexe – amely az ország hivatalos turisztikai honlapjának Utazási tippek részében szerepel – megtiltja, hogy a turisták nyilvános helyiségekben fürdőruhát és szűk ruhát viseljenek, kivéve a szállodákat és az üdülőhelyiségeket. "A közterületen történő alkoholfogyasztás szintén sértheti a lakosokat" – áll a tanácsok között. "A meztelenség a tengerparton sem elfogadható, a nyilvános csók nem szokás Zanzibárban."

Az ország a koronavírus-járvány ellenére is népszerű maradt a turisták körében, a hivatalos adatok szerint 2020 novemberében közel 30 000, főleg európai turista látogatta meg a szigetcsoportot – írja a CNN.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek