A jövő vasútállomását a föld alá építették és zöld erdő öleli körbe

Még 2019-ben kezdték el építeni a kínai Csiahszing településén azt a vasútállomást, amelyet a MAD Architects cég tervezett, és amelynek munkálatai várhatóan idén júliusig befejeződnek – olvasható a TravelandLeisure cikkében. A tervezőcég csak Pályaudvar az erdőben névre keresztelte projektjét, és a tervek szerint a legkisebb túlzás nélkül tette ezt.

Forrás: i-mad.com

Az állomás ötlete jól illeszkedik az egyik új, innovatív építészeti trendbe, amelyet biofil designnak neveznek, és amelyet a környezet szeretete, tisztelete vezérel. A projekt vezetője, Ma Yansong szerint a kínai vasútállomások tervezői ma még mindig azon versengenek, hogy kinek az új építménye lesz minden korábbinál gigantikusabb méretű, ahelyett, hogy arra törekednének, hogy az minél szebben, jobban simuljon a környezetébe.

Forrás: i-mad.com

"Hogy képes-e egy vasútállomás szép környezetet teremteni, amely hatékonyan, humánus módon szolgálja ki a település közlekedést, miközben a városi funkciókat is szem előtt tartja? Lehetséges-e, hogy egy vasútállomás többet jelentsen, mint egy puszta megállóhely, és egy olyan közösségi tér legyen, ahol az emberek jól érzik magukat?" – teszi fel a kérdéseket Yansong, amelyre a válaszokat a cége új projektjében igyekszik megadni. 

Forrás: i-mad.com

Mert az új állomás tervei alóban frissek, futurisztikusak és előremutatóak. Ebben az összes közlekedési funkciót és a kiszolgáló kereskedelmi egységet is a föld alá helyezik, így az állomás földszintje gyakorlatilag az azt körbeölelő természeti táj meghosszabbításaként működik, és egy park érzetét kelti.

A föld alatti állomás azonban sem rideg, sem sötét nem lesz, köszönhetően a tágas, letisztultságot sugárzó, részben nyílt utastereknek; a zárt helyeken pedig a tetőablakoknak és a különböző üvegfalaknak, amelyek beengedik a természetes fényt. Az egész épületet úgy tervezték, hogy a lehető legnagyobb részében az utasok az üvegfalakon keresztül folyamatosan láthassák a fákat és összességében az élő környezetet, vagyis kapcsolatban maradhassanak a természettel. 

Forrás: i-mad.com

Mert az állomás nemcsak a távolsági és helyi járatok megújult közlekedési csomópontjaként funkcionál majd, hanem a környező területtel együtt mintegy parkként visszakapcsolja ezt a korábban elhanyagolt részt a település vérkeringésébe. A tervek szerint ezért kívül-belül fákat ültetnek, a régi állomást múzeummá alakítják, a szabadból is láthatóvá teszik a földalatti közlekedő folyosókat, és az egész komplexumot napelemes panelekkel szerelik fel. Nem tudják elképzelni, milyen lesz? Nézzenek szét a közeli jövőben egy kicsit alaposabban az alábbi videó segítségével!

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek