Elpusztult Hszinhszing, a világ legidősebb, fogságban tartott óriáspandája

A 38 éves nőstény panda, Hszinhszing a csungkingi állatkertben múlt ki december elején – írja az MTI az állatkert hétfői közleménye alapján. Hszinhszing október második felétől betegeskedett: elment az étvágya, nehezen lélegzett, köhögött és emésztési problémái voltak. Számos egészségügyi intézmény szakértője és a kínai óriáspanda szaporító és kutatóközpont szakemberei is mindent elkövettek, hogy meggyógyítsák, de végül nem tudtak segíteni rajta, és december 8-án elpusztult.

Az anatómiai és patológiai vizsgálat kiderítette, hogy idős kora és több szervének elégtelen működése miatt emésztési zavarai voltak, vérében nagymértékben csökkent a fehérjék szintje, és vérszegénységben szenvedett. Fertőzés támadta meg a gyomrát és a tüdejét, végül ez vezetett a halálához. Hszinhszing 1982-ben született a vadonban, Szecsuan tartományban.

Augusztus 15-én még így ünnepelte a 38. születésnapját HszinhszingForrás: Imaginechina via AFP/Zou Le/Zou Le

A nőstény állat egyéves korában került a csungkingi állatkertbe, ahol egy 150 pandából álló nagy pandacsalád matriarchája lett. Kína-szerte és más országokban, köztük az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban is élnek utódai. Szakértők szerint a panda élete olyan hosszúra nyúlt, mintha egy ember több mint 110 évet élt volna.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek