A turistákat már egy negatív antigénteszttel is beengedik a Kanári-szigetekre

December 10-től, csütörtöktől már nem kötelezik a turistákat arra, hogy 72 órán belüli negatív PCR-eredményt mutassanak fel, helyette már egy negatív koronavírus-antigénteszttel is beengedik őket a Kanári-szigetek területére  – írja cikkében a The Sun.

A helyi idegenforgalomban dolgozó vezetők már többször is jelezték, hogy a PCR-tesztek nagyon drágák, egy négytagú család esetében már nagyobb költséget jelentettek, mint a repülőjegyek ára összesen. Ezért is üdvözlik kormányuk azon döntését, mely szerint csütörtöktől a PCR-teszteknél olcsóbb, gyors antigéntesztek negatív eredményeit is elfogadják az országhatár átlépésekor. A döntés kiegészítő rendelkezése, hogy mától bővítik az országba lépéshez jóváhagyott Covid-tesztek körét, az eddigi spanyol és angol mellett francia és német nyelven is elfogadják majd a leleteket, a hat év alatti gyerekeket pedig mentesítik a tesztkötelezettség alól. 

Kanári-szigetek, La Playa de Las VistasForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Andres Gutierrez

Spanyolországban a Kanári-szigeteken, azon belül is Tenerifén a legalacsonyabbak a járvány mutatói. Ugyanakkor csütörtöktől a szigetek minden tagján életbe lépnek a kiegészítő, szigorító intézkedések is. Ennek értelmében egy hónapra korlátozzák a be- és kilépést a tartomány területéről, amely alól csak jogszabályban rögzített indok, például munkavégzés, egészségügyi ellátás adhat mentességet, illetve a negatív teszteredmény. December 23-ától pedig január 10-éig hajnali egy óra és reggel hat óra között kijárási tilalmat vezetnek be.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek