Kitiltják Róma utcáiról a turistákat fuvarozó fiákereket

Az állatok védelme érdekében folytatott, éveken át tartó közéleti vita után Róma városvezetése betiltja a turisták körében népszerű lovas fogatos szolgáltatást a város utcáin – írja a Reuters Virginia Raggi római polgármester szerdai bejelentése alapján.

"A lovas kocsik többé már nem közlekedhetnek az utcákon, nem vehetnek részt a városi a forgalomban, csak a történelmi parkokban lehetnek jelen" – írta Raggi a Facebook-oldalán. A botticelle néven ismert, nyitott tetejű kocsik üzemeltetése jövedelmező vállalkozásnak számít, egyes utazásszervezők fejenként 100 eurót (~36 000 forintot) is elkérnek azért, hogy a turisták ezeken ülve járhassák be a város híres műemlékeit.

Constantinus diadalíve 315-ben épült RómábanForrás: Thanasis Foukas / Shutterstock

Az állatjóléti csoportok régóta panaszkodtak már a szolgáltatás kegyetlenségére, hiszen a lovak a nyári melegben még jobban szenvednek, mivel kénytelenek súlyos terheket húzni a csúszós macskaköves utcákon. "Soha többet nem fognak fáradt lovakat látni a város utcáin a nyári hónapok legmelegebb óráiban, mivel megtiltjuk azt" – írta közösségi oldalán a polgármester. Ugyanakkor a fogathajtók megsemmisítő csapásnak nevezték az önkormányzat döntését, akik így is alig képesek talpon maradni a koronavírus-járvány miatt. Angelo Sed, a fogathajtók szövetségének vezetője szerint: "a parkokban nem lehet majd ugyanolyan jövedelmező üzletet csinálni, mint amilyet eddig a városközpontban lehetett". 

A New York-i Central Parkban már 2016-ban megszületett a döntés a híres fiákereinek ügyében: a városvezetőség akkor bejelentette, hogy a felére csökkentik a lovaskocsik számát, és korlátozzák az állatok munkaidejét.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek