170 elefántot akarnak elárverezni a szárazság miatt Namíbiában

Namíbia 170 elefántot akar elárverezni az országot sújtó szárazság miatt és azért, hogy csökkentse a megnövekedett elefántpopulációt – írja az MTI az ország környezetvédelmi minisztériumának szerdai közleménye alapján. 

A tárca bejelentése szerint az aukcióra bocsátott elefántokat bárki megvásárolhatja, aki megfelel a szigorú szabályoknak, egyebek mellett biztosítani tudja a karantént és vadbiztos kerítéssel körbevett ingatlanon tudja elhelyezni az állatokat. A külföldi vásárlóknak azt is igazolniuk kell, hogy országuk állatvédelmi hatóságai engedélyezik az elefántok bevitelét.

A fotó csak illusztrációForrás: Kabomani-Tapir/Pixabay

A hivatalos statisztikai adatok szerint Namíbiában 1995-ben 7500 elefánt élt, 2019-ben viszont a populáció már 24 ezer példányból állt. A megnövekedett populáció miatt nőtt az elefántok és emberek közötti incidensek száma is, részben ezzel is indokolta a minisztérium a meghirdetett árverést. Tavaly azonban az ország bejelentette, hogy fontolgatja a veszélyeztetett fajok globális kereskedelméről szóló megállapodásból való kivonulását, mivel szeretné megnövelni a trófeavadászatok számát és az élő állatok exportját.

Mint jelezték, a bevételekből a veszélyeztetett fajok védelmét is finanszírozni tudnák. 2019-ben a súlyos aszállyal küzdő Namíbia ezer vadat adott el árverésen a nemzeti parkjaiból, köztük 500 bivalyt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek