Mózes gondoskodott arról, hogy mostantól a velenceieknek ne kelljen térdig gázolniuk a vízben

Az olaszországi Velence a múlt héten szombaton először menekült meg sikeresen a szokásos áradásoktól. Ez pedig az új árvízvédelmi rendszernek köszönhető, mely elzárja a várost a tenger elől, sikeresen megvédve Velencét a dagálytól és az évszázadok óta tartó, ismételt árvízektől.

Idén végre száraz lábbal sétálhatnak a Szent Márk téren és környékénForrás: photosforyou/Pixabay

"Ma minden szárazon maradt. Megállítottuk a tengert" – jelentette be Luigi Brugnaro, a város polgármestere az újságíróknak, és ünnepélyesen emelte poharát arra a néhány mérnökre és tisztviselőre, akiknek a Mózes névre keresztelt, több milliárd eurós árvíprojekt köszönhető. "Sok rossz dolog történt itt, de most valami csodálatos is történt" – tette hozzá. A velencei lagúnák bejáratát őrző, 78 élénk sárga gátból álló hálózat felemelkedett a tengerfenékről, amikor az erős szél és az eső miatt emelkedni kezdett a víz szintje. A városi tisztviselők 130 centiméteres emelkedést jósoltak – jóval a tavaly novemberi Velencét sújtó és pusztító 187 cm-es áradás alatt, – de így is megbizonyosodhattak arról, hogy a mélyen a vízszint alatt fekvő területek is szárazak maradtak.

A legrosszabbra számítva a munkások sétálásra alkalmas emelvényeket helyeztek el a különösen veszélyeztetett területeken, beleértve a gyakran forgalmas Szent Márk teret is.

A mai nap fontos, történelmi nap, mert mára el kellett volna minket árasztania a víznek, és ehelyett szárazak vagyunk" 

– mondta Massimo Milanese, a Szent Márk téri Lavena Cafe vezetője.

Az elmúlt több mint 50 év legsúlyosabb áradása miatt ttavaly novemberben a Szent Márk téren egy méter magasan állt a víz, így veszélybe került a világ egyik leghíresebb kulturális helyszíne. A mérnökök azt ígérték, hogy Mózes megmenti a várost, de a szkeptikusok megkérdőjelezték, hogy a korrupciótól, a költségtúllépésektől és a hosszadalmas késésektől sújtott rendszer megfelel-e a feladatnak. A velencei árvizeket az éghajlatváltozás által súlyosbított tényezők együttese okozza: a tengerszint emelkedésétől és a szokatlanul magas dagályoktól a szárazföld süllyedéséig, amely a város talajszintjének süllyedését is okozza – írja a usnews.com.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek