Szívszorító szavak: börtönné vált a paradicsom, a családjától elszakítva szülni kénytelen nőnek

A Húsvét-sziget 25 lakosa próbál fél éve hazajutni Tahitiről, de az állandó járattörlések miatt eddig esélyük sem volt hazatérni, közülük többen fél éve nem látták a családjukat – írja az AP hírügynökség. A 25 fogságba került ember még márciusban érkezett Francia Polinéziába, legtöbbjük munka vagy egészségügyi ellátás miatt, majd a koronavírus-járvány miatt Tahitin ragadtak.

Tahiti gyönyörű tájai börtönné váltak 25 utazó számáraForrás: NAPA/Shutterstock

Az elmúlt fél évben minden hazatartó járatukat törölték, de még átszállással sem találtak megoldást a 4200 km-es út megtételére. Repülőbérlésen gondolkodtak, sőt, katonai hajó segítségét is megfontolták már, ám az alternatív ötletek java elbukik az anyagi tényezőn. A 25 húsvét-szigeti állampolgár állítása szerint nap mint nap különböző nyelven írt beadványokkal fordulnak a hatóságokhoz, de nincs megoldás.

Pedig a várakozók között családjuktól elszakított apák, gyerekek, sőt, még egy terhes nő is van, aki a napokban férje távollétében, idegen országban lesz kénytelen megszülni második gyermekét.

Nem tudok már sírni, kihűlt a szívem" - panaszolta a nő.

A várakozók között 16 nő és kilenc férfi van, köztük hét 2 és 14 év közötti gyermek. Az elmúlt időszakban két adománygyűjtő-oldalt is létrehoztak a számukra. A Húsvét-szigeten mindössze 8000-en élnek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek