Dél-Afrikában októbertől tárt karokkal várják a turistákat - ha negatív Covid-teszttel rendelkeznek

Dél-Afrika arra készül, hogy március óta először újra nyitja a határait a nemzetközi utazók előtt. Cyril Ramaphosa köztársasági elnök a nemzethez intézett korábbi beszédében megerősítette, hogy a folyamat október 1-jén kezdődik. Ez a lépés azért lehetséges, mert az ország a fertőzések jelentős csökkenését követően vasárnaptól belép a nemzeti karantén riasztás „első szintjére". Dél-Afrikában jelenleg átlagosan kevesebb, mint 2000 Covid-19 esetet regisztrálnak naponta.

A nyers természet élénken jelen van ebben a változatos képet mutató országbanForrás: Herbert Bieser/Pixabay

Ramaphosa ugyanakkor elmondta, hogy az utazás korlátozva lesz olyan országok között, amelyek nagy kockázatúnak tekinthetők, és ezen országok listáját a következő napokban fogják közzétenni. Minden külföldről érkezett utazónak be kell mutatnia egy Covid-19 igazolást, amely az érkezés napja előtti 72 órán belül készült vagy az érkezéskor karantén vár rá aztuazóra.

Három nemzetközi repülőtér – az O.R. Tambo, a Cape Town és a King Shaka – nyílik meg, valamint egy kikötő. Kgomotso Ramothea, az Egyesült Királyság és Írország  dél-afrikai turizmus központjának vezetője kijelentette: „Ez rendkívül pozitív lépés a dél-afrikai turizmus helyes irányába. Bár a következő napokban további részletek várnak kidolgozásra, ez a fejlődés valóban pozitív üzenet a világnak, miszerint Dél-Afrika a turizmus fellendülésének útjára lépett. Az Egyesült Királyság az első számú nemzetközi utazási piacunk – közülük sokan visszatérő látogatók, akik érzelmi kapcsolatban állnak Dél-Afrikával, valamint az első alkalommal utazók, akiknek a bakancslistáján szerepel Dél-Afrika, és akik reméljük, hogy megragadják az alkalmat, hogy meglátogassák az országot egy ilyen nehéz év után."

Többekkel együtt az O.R. Tambo Nemzetközi repülőteret is hamarosan megnyitjákForrás: Origo

A bejelentéssel együtt a Virgin Atlantic is megerősítette azt a szándékát, hogy október 18-tól újraindítja az országba induló járatokat. A dél-afrikai újranyitás egy egyre növekvő tendencia része, az UNWTO Turisztikai Világszervezet ezen a héten kijött adatai azt mutatják, hogy az országok több mint fele mára lazított az utazási korlátozásokon a járvány csúcspontján – írja a Breaking Travel News. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek