Nézők nélkül, de megtartják Párizs egyik legnagyobb attrakcióját

    A francia forradalom kitörésének évfordulóján, az ország egyik legfontosabb nemzeti ünnepén, július 14-én megtartják a tűzijátékot az Eiffel-toronynál, de a nézelődő tömegek nélkül – jelentette be a párizsi önkormányzat.

    IllusztrációForrás: Shutterstock.com

    A Turizmus.com összefoglaló anyagában az áll, hogy a város polgármestere és a prefektus a "párizsiak felelősségtudatára és polgári erényeire épít" és úgy döntöttek, hogy "rendkívüli szervezési szabályokat" léptetnek életbe. Ennek eredményeképpen jövő kedden az emberek nem közelíthetik meg az Eiffel-torony környékét, ahol 23 órakor rendezik meg a tűzjátékok fellövését.

    Szintén közönség nélkül játszik majd a Radio France közrádió zenekara, mert a Mars mezőt is lezárják 21 órától. A televíziók azonban élőben közvetítik majd az eseményt és a tűzijátékot is. A közlekedési korlátozások július 14-én fokozatosan indulnak majd meg. Az Eiffel-torony környékén a metrómegállókat is lezárják.

    A Champs-Elysées sugárúton idén nem rendezik meg a megszokott katonai díszszemlét. Helyette a Concorde téren lesz egy szűkebb katonai ceremónia, ami a koronavírus-járvány elleni küzdelemben kiemelt szerepet vállalt egészségügyi dolgozók előtt tiszteleg majd.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!