Ilyen árakra számítson, ha Görögországba menne nyaralni

A görög hoteltulajdonosok és turisztikai egyesületek sajnálattal szembesülnek vele, hogy jelentősen visszaesett a turisták száma a tavalyi évhez képest, de Horvátországtól és Montenegrótól eltérően, egyelőre nem csökkentik az áraikat. Sőt, aki nem tartja be a járvány-helyzet miatt behozott óvintézkedéseket, annak komoly pénzbírsággal is számolnia kell.

Kevés turistára és magas árakra lehet számítani - illusztrációForrás: Pixabay / Készítette: travelspot

Jelenleg mintegy 90 százalékkal kevesebb turista nyaral Görögországban, mint tavaly ebben az időszakban. A helyiek ennek ellenére még mindig abban reménykednek, hogy a főszezonban megnövekszik a vendégek száma és nem lesz szükség a drasztikus akciókra.

Autóköltség és szállásárak

A szerb Blic napilap szerint, aki a Kulata–Promachonas határátkelőn lépbe Görögországba, és tegyük fel a közkedvelt Halkidiki üdülőhelyet célozza meg, két fizetőkapun kell átkelnie, azaz 3 eurót szükséges útidíjra kifizetnie.

Amennyiben Görögországban szükséges tankolni, a következő üzemanyagárakkal kell számolnia: a diesel ára 1,04 euró, egy liter benzin pedig 1,35 euró.

A szállásárak sem változtak a tavalyihoz képest: egy négytagú család részére privát apartmant 300 és 350 euró között lehet találni tíz éjszakára. A hotelek ugyanennyi személyre és éjszakára szóló ajánlatai 450-től akár ezer euróig is felkúszhatnak.

Költségek a strandokon

Jó hír viszont, hogy a strandok jelentős részén nem fizettetik meg a nyugágyakat és a napernyők használatát sem. Az viszont elvárás, hogy amennyiben helyet foglalt, vásároljon italt 3,5-5 euró értékben. 

Az italok ára a strandok és a vendéglátóhelyek népszerűségétől függ. Egy sörért és üdítő italért 3,5-4,5 eurót kérnek el, egy pohár bor 2,5-6 euró, egy üveg bor pedig akár 52 euróba is kerülhet. A népszerű görög gyros 3 euróba kerül a tengerparton.

Jobban megéri a boltokban vásárolni

Amennyiben az élelmiszerboltokban szerzi be az élelmiszereket, jelentősen kevesebből ússza meg a vásárlást, mint a strandokon. Dobozos sört már fél euróért is lehet kapni, az üdítők ára 1,5 euró körül mozog. Egy liter tej 1,2 euró, a görögdinnyét 0,6 eurós kilónkénti áron kínálják, a paradicsom kilója pedig 1 euró a szerb lap információi szerint.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek