Minikertekkel próbálják rendre bírni a szemetelő lakosokat Amszterdamban

    Egy kísérlet során minikerteket ültetnek az utcai szemétgyűjtők köré Amszterdamban, hogy megvizsgálják, vajon azok elriasztják-e az embereket attól, hogy továbbra is felelőtlenül melléjük helyezzék a szemetet. A kutatást az elkövetkező három hónapban, 17 helyszínen folytatják le. Egy korábbi kísérlet – amelyben műfüvet használták 150 szemétgyűjtő körül – csak részleges sikert hozott, mert ugyan közel a felére csökkent az odaszórt hulladék, ám a műanyag gyep így is hamarosan rendetlenné vált – írja a The Guardian.

    Rick Vermin, a helyi önkormányzati munkatársa azt mondta, hogy remélik, a levelek és a virágok jelenléte „morálisan hat" majd a potenciális szemetelőkre, és feldobja az amszterdami utcák megjelenését is.

    A nyilvános hulladékgyűjtők körüli szemétlerakás problémája a lezárás során vált napvilágra, mivel az otthoni munkavállalók több dolgot házhoz szállíttattak, növelve a terjedelmes hulladék mennyiségét. Azt is megállapították, hogy a lakosok a koronavírus-járvány miatt féltek megérinteni a hulladékgyűjtő tartályokat, ezért kevesebben merészkedtek el odáig, ehelyett az utcai szemeteskukák mellé pakolták le a szemeteszsákjaikat.

    A járvány időszaka alatt hatalmas szemétkupacok nőttek az utcai kukák köréForrás: Wessel du Plooy/Shutterstock

    Már két magánvállalatot is alkalmaz a kormány, hogy elszállíttassák az extra mennyiségű hulladékot, de a tisztviselők már a múlt hónapban is panaszkodtak az amszterdamiak hozzáállásáról.

    "Már belefáradtam az amszterdami lakosság mögött hagyott rendetlenség eltakarításába" – mondta az egyik tanácsos, Laurens Ivens. „Tudnának kesztyűt húzni. Nincs okuk arra, hogy a szemeszsákokat az utcán helyezzék el. Ez nem folytatódhat így. Ezena válságon együtt kell keresztülmennünk" – tette hozzá.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!